A Kiskőrösi KSK fiú utánpótlás csapatai közül az U20-as gárda a korosztályos országos bajnokság III. osztályának D csoportjában rangadót játszott a 13. fordulóban. A kiskőrösi fiatalok február 22-én hazai környezetben fogadták az élcsapatnak számító Nagyatádi RKC SE együttesét.
A kiskőrösiek a találkozó előtt 20 ponttal a második, a nagyatádiak pedig 17 ponttal a harmadik helyen álltak, így az érmes helyekért folyó harcban komoly tétje volt ennek a találkozónak. A kiskőrösiek 34-29-re (14-14) győzték le a nagyatádiakat: Fülöp – Grausza Á., Patai 2, Gombár, Harangozó 17, Varga B. 10, B. Kovács G. 5. Csere: Kovács I. (k), Grausza D., Czeglédi, Mikó.
Az első félidő jól alakult a 20. percig a kiskőrösiek számára, mert a csapat jól védekezett és pontos támadójátékkal 11-6-ra vezettek. Az első félidő végében a hazaiak hibáit kihasználva jött vissza a mérkőzésbe a vendég gárda és fokozatosan ledolgozva a hátrányukat ki tudtak egyenlíteni (14-14). A szünet után 15-16-nál már a vendégek vezettek. A mindkét csapatot sújtó játékvezetői ítéleteket a kiskőrösiek tudták nehezebben kezelni. A 42. percben 20-21-es állásnál a kiskőrösi kapust a vendégek egyik játékosa kapuralövésnél fejen találta a labdával. A hazai hálóőr Fülöp Félix a történtek miatt reklamált a játékvezetőnél, amiért 2 perces kiállítást kapott, majd a pályáról levonulva ezt tovább folytatta, ami után piros lappal kiállították.

A kiskőrösi csapat edzője Harangozó Péter is reklamált ezt követően a játékvezetőknél, amiért ő is piros lappal a kiállítás sorsára jutott. Ezt követően a kettős emberhátrányban játszó kiskőrösiek kapujába Kovács Iván állt be, aki egymást követően öt óriási ziccert védett, miközben a társak szép gólokat szerezve 25-21-re megfordították a találkozó állását. A kiskőrösi csapatból Harangozó Andort és Varga Bencét nem tudták tartani a nagyatádiak, B. Kovács Gábor pedig fiatal kora ellenére a bal szélről szerzett szép találatokat. A kiskőrösi csapat nagyot küzdve nyerte meg az élcsapatok rangadóját és ezzel a szép győzelemmel esélye van a fiúknak, hogy akár még a bajnoki címet is megnyerjék.

Harangozó Péter – Kiskőrösi KSK edzője:
– A mérkőzés előtt tudtuk, hogy nagyon fontos találkozót játszunk, mert az előző héten a nagyatádiak legyőzték az addig százszázalékos mecseknádasdiakat, így egy mai győzelemmel két pontra közelíthettük volna meg az állovas gárdát és ezzel akár a bajnoki cím megszerzésére is maradhatott esélyünk. Láttuk, hogy az ellenfelünknél kényszerből az egyik mezőnyjátékosuk állt be a kapuba védeni, de sajnos sokáig ezt nem tudtuk kihasználni, mert pontatlanok voltunk a befejezéseknél. A második félidőre a több hibás játékvezetői ítéletet nehezen tudtuk kezelni. Aztán a kapusunkat Fülöp Félixet fejen dobták és a játékvezetők ezért nem ítéltek semmit. A reklamáló kapusunk nehezen viselte el ezt az ítéletet, amiért piros lapot kapott. Én is megkérdeztem a játékvezetőket ekkor, hogy ez most mire jó, hogy bennünket sújtanak ilyen ítélettel, melyre válaszul engem is kiállítottak piros lappal. A közjáték után a fiúk hatalmas lelkesedéssel vetették magukat a mérkőzésbe és a kapuba beálló Kovács Iván több ziccert hárított, az ellentámadásokból pedig gólokat szereztünk, melyek során B. Kovács Gábort kell kiemelnem, aki 16 évesen játszva a 20 évesek között szerzett gyönyörű gólokat. Nagyon fordulatos, izgalmas mérkőzést nyertünk, ami a végelszámolásban sokat jelenthet majd az érmes helyekért folytatott harcban. A listavezető mecseknádasiakhoz még a tavasszal ellátogatunk és ott egy győzelemmel pontszámban utolérhetjük őket, ami az alapszakaszban sokat érhet, de a rájátszás menetéről még nem kaptunk információkat.
Fotógaléria:
