A hétvégén, Kiskunfélegyházán zajlott az asztaliteniszezők Diákolimpia versenye. 
Az asztaliteniszezők minden korosztályban összecsaptak a bajnoki címekért az országos döntőben. 

 

Az asztalitenisz csúcseseményen több mint 500 gyerek versenyzett, a legtöbb versenyzőt Bács-Kiskun vármegye delegálta. A két nap során mind a hat korosztály, fiúk és lányok, egyéniben és csapatban egyaránt megküzdöttek az érmekért. A legjobbak 5700 nevezőből kerültek ki, akik idén elindultak ebben a sportágban a Diákolimpián. Itt is hatalmas volt a növekedés a nevezőszámban (tavaly 3800 fő indult el). Idén már negyedik éve sorozatban Kiskunfélegyháza a házigazdája az országos döntőnek, a Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület a Városi Sportcsarnokban rendezte meg az eseményt. A megnyitón jelen volt Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere, az MDSZ-t pedig Együd-Máthé Vivien, a Területi Koordinációs és Szolgáltatási Osztály vezetője képviselte.

A csengődi származású, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum 12.A osztályos tanulója: Mészáros Abigél az Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntőjében az V-VI. korcsoport leány B-kategóriában, egyéniben a 3.helyen végzett. 

Gratulálunk!

Mészáros Abigél a kép jobb oldalán, piros-fekete mezben 

Asztalitenisz részletes egyéni és csapateredmények: https://doeredmenyek.hu/asztalitenisz


A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntők képei megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a helyezések pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon. A 2024/2025. tanévi Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos támogatásával valósulnak meg. Az országos döntőkön résztvevő tanulók és felkészítő tanáraik 5 000 Ft értékű Hervis utalványt kapnak.

 

Forrás, fotók: https://www.diakolimpia.hu 

MEGOSZTÁS