Domonyi László polgármester Facebook közleményében lakossági fórumot hirdetett meg a Petőfi Sándor Művelődési Központba, az előkészítés alatt álló új Petőfi Kulturális Központtal kapcsolatban.

A lakossági fórum 2025. március 25-én, kedden 18:00-kor kerül megrendezésre, azon bárki részt vehet, akit érdekel a téma.

A polgármester közleménye szerint a lakossági fórumon tájékoztatni fogják a jelenleg rendelkezésre álló információkról az előkészítés kezdeti fázisa alatt álló új kulturális központtal kapcsolatban a megjelenteket.

Domonyi László polgármester bejelentését megelőzően megjelent egy online kezdeményezés a kiskőrösi Judák Bence által, arra vonatkozólag, hogy tájékoztassák a város polgárait az előkészítés kezdeti fázisában álló beruházásról.

Megjelent ezzel kapcsolatban egy felhívás és egy online aláírásgyűjtés is, hogy lakossági fórum keretében legyenek tájékoztatva a lakosok az alábbi témákban:

⦁ Mi a támogatás pontos összege, és mire lesz elköltve?
⦁ Miért van szükség a művelődési ház lebontására, ha az jó állapotban van?
⦁ Miért nem lehetséges a meglévő épületek felújítása kevesebb pénzből?
⦁ Kapnak-e helyi vállalkozók szerepet a munkálatokban?
⦁ Hogyan profitálhatna a város más célokra fordított támogatásból?
⦁ Vállalja-e a városvezetés a rendszeres, hiteles tájékoztatást?

A petíció erre a linkre kattintva elérhető.

Jelenleg a beharangozott beruházáshoz elfogadott, végleges tervek nem születtek, a bekerülési költségekről így nincsenek információk.

A feltett kérdések így abból a szempontból irrelevánsnak tűnhetnek, hogy meglévő engedélyezett kiviteli terv hiányában, hogyan adhatnak megfelelő választ a megkérdezettek a bekerülési költségekről, valamint a közbeszerzési szabályok értelmében bárki, így helyi vállalkozók is pályázhatnak majd a kivitelezési munkák elvégzésére, ezért a kérdés már önmagában is okafogyottnak tűnhet.

Az, hogy miként profitálhatna a város abból ha más célokra fordítaná az erre a célra rendelkezésre bocsátott pénzforrást (jelenleg nincs még ilyen konkrét pénzforrás az információk szerint), az abból a szempontból demagógnak tűnik, hogy egy konkrét célra megítélt összeget nem lehet más célokra fordítani. A jelenlegi előkészítés alatt álló beruházás vonatkozásában a Kormány egy kulturális központ építésére szándékozik forrást nyújtani Kiskőrösnek, nem más beruházásra. Az egyéb fejlesztésekre ott vannak a hazai és Európai Uniós források, amelyekre eddig is nagy számban pályázott sikeresen az önkormányzat az elmúlt 15 év során.

Mindenesetre a vira.hu korábban megjelent cikkeinek olvasottsága is azt mutatja, hogy igen nagy az érdeklődés helyben a téma iránt, így a kezdeményezés a lakossági fórumon való tájékoztatás megszervezésére legalábbis további ismereteket adhat az érdeklődőknek.

A beruházás előzményeiről egy kis összefoglaló:

Mint az ismeretes, a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan 2023. március 15-én az állami ünnepség részeként Kiskőrösön mondott ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A látogatás során többkörös egyeztetések történtek az önkormányzat fejlesztési elképzeléseiről a város kulturális infrastruktúrájával kapcsolatban a következő hónapok során.

2024. szeptember 5-én videó nyilatkozatban jelentette be Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, valamint Domonyi László polgármester, hogy a meglévő Petőfi Sándor Művelődési Központ, valamint a Petőfi Sándor Városi Könyvtár jelenleg is elérhető szolgáltatásainak szeretnének a közeljövőben egy lényegesen méltóbb környeztet teremteni, ami valljuk be időszerű is lenne.
Jelenleg ez az 1972-ben átadott szocialista stílusú épületben zajlik, amely helyiségkialakításában, valamint műszaki lehetőségek terén az 50 évvel ezelőtti kulturális igényekhez épült. Az elmúlt évtized során több alkalommal is történtek kisebb renoválások az épületben, azonban a ház statikai kialakítása miatt nagyságrendi belső átépítés a mai igényekhez nem lehetséges a megkérdezett szakemberek szakvéleménye szerint.

Kapcsolódó cikk
Új művelődési központot építenek Kiskőrös városának a régi pártház helyén
Új művelődési központot építenek Kiskőrös városának a régi pártház helyén
„A kormány elkötelezett nemzeti költőnk, Petőfi Sándor születési helyének méltó, nemzeti hagyományainkhoz illeszkedő fejlesztése iránt. Ennek érdekében a mai napon...

Az új kulturális központ kialakításához akkoriban megjelent egy építészeti tervpályázat az Építési és Közlekedési Minisztérium által, amely arról szól, hogy a Művelődési Központ, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum környezetének méltó építészeti átalakítása megtörténhessen.

Ennek keretében lebontásra kerülne a teljesen elavult és városképi szempontból évtizedek óta építészeti sebként a városközpontban tátongó 4 emeletes egykori Járási Hivatal (ma Bíróság) épülete és helyére épülne az új kulturális központ épülete. A ma meglévő Művelődési Központ helyén pedig egy teljesen új térkialakítás történik, valamint egy új, könyvtár épület kerülne megépítésre.

 

2024. december 9-én hirdettek eredményt a tervpályázattal kapcsolatban egy nyilvános rendezvényen a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A felhívásra összesen 25 pályamű érkezett, melyek szinte mindegyike izgalmas javaslatokat tartalmazott. A 25 tervből 9 pályaművet díjazott a bírálóbizottság.

Kapcsolódó cikk
Az új kiskőrösi kulturális központ legjobb építészeti tervpályázatait díjazták
Az új kiskőrösi kulturális központ legjobb építészeti tervpályázatait díjazták
Az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti tervpályázatot hirdetett a kiskőrösi Petőfi Sándor Kulturális Központ új épületének tervezésére. A kiskőrösi Petőfi...
Ezt követően újabb érdemi információ valóban nem érkezett az előkészítés alatt álló beruházásról, így remélhetőleg a március 25-i lakossági fórumon hallunk majd új információkat a beruházás ügyében.

Hírportálunk a lakossági fórumon elhangzottakról természetesen részletesen beszámol majd.

MEGOSZTÁS
Írta: vira