2025. március 19. én szerdán délután ünnepélyes keretek között emléktáblát avattak Izsákon Mondok József, a település egykori polgármestere tiszteletére.
Az eseményen a város vezetői, családtagjai, egykori munkatársai és tisztelői gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a 2020-ban elhunyt városvezető életéről és munkásságáról.
Az ünnepséget Lakatos Tamás, Izsák polgármestere nyitotta meg, aki beszédében méltatta Mondok József elhivatottságát és maradandó érdemeit. Kiemelte azokat a jelentős fejlesztéseket, amelyeket polgármesterként valósított meg, többek között a Fogathajtó Európa- és Világbajnokság megszervezését, az Egészségház, a Piaccsarnok és a Bölcsőde építését, valamint az Idősek Otthonának létrehozását. „Közös felelősségünk megőrizni emlékét és továbbvinni szellemiségét” – hangsúlyozta a polgármester.

Deme János, a Magyar Lovassport Szövetség Emlékbizottságának elnöke Mondok Józsefet, mint a fogathajtó szakág elnökét méltatta, kiemelve rendkívüli életerejét és elkötelezettségét a lovassport iránt.

Dr. Feldman Zsolt agrárállamtitkár beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a példaképek, így Mondok József munkássága is, irányt mutat a következő generációknak. „Ő nagykövete volt Izsáknak, aki a település határain túl is hírét vitte és szolgálta közösségét” – fogalmazott.

Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke Arany János sorait idézve emlékezett az egykori polgármesterre, majd beszédét így zárta: „élni fog a város, amely összetart, kit önvétke meg nem hódít, nem hódítja kard” – ezzel utalva Izsák közösségének erejére és jövőjére.

Az ünnepség végén az emléktábla koszorúzására került sor, amelyen részt vettek Mondok József családtagjai, politikai és szakmai tisztelői, valamint helyi és országos közéleti szereplők. Az emléktáblát Bajtai József kőfaragó mester készítette, míg a grafikai munkákat Újszászi Roland végezte.
Az avatás méltó tisztelgés volt egy olyan városvezető előtt, akinek munkássága hosszú távon meghatározza Izsák fejlődését.
Fotógaléria:
