A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U15-ös gárda az MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoportjában szerepel. Az együttes jó teljesítményt nyújt a bajnokságban és a küzdelemsorozat élcsapatai közé tartozik.
A kiskőrösi fiatalok a bajnokság 21. fordulójában, április 19-én hazai környezetben léptek pályára, amikor a Gyulasport Nonprofit Kft. csapatától 2-0 (0-1) arányú vereséget szenvedtek: Supka (Kelemen) – Görög (Jáger), Kuti (Varga Z.), Haskó, Pogány (Gémesi), Judák, Kothencz, Bobek, Litauszki, Mester, Agócs.
Két olyan csapat találkozott egymással, amelyek a dobogós helyekért harcolnak. A mérkőzésen a kiskőrösiek voltak mezőnyfölényben, több veszélyes támadást is vezettek, de a nagy gólszerzési lehetőségekből nem sikerül a kapuba találniuk. A vendégek a 14. percben Molnár Szabolcs révén szereztek vezetést és szervezetten védekezve tartották az eredményt.
Az 55. percben egy vendég akció futott végig a pályán, amikor a kapura törő Papp László nem sokkal lőtte a labdát a jobb oldali kapufa mellé. A kihagyott helyzet után a gyulai játékos a hazai kapu mögötti labdafogó háló vas szerkezetének futott, melynél felszakadt a fejbőre. Az erősen vérző és sérült Papp Lászlót azonnal ellátták a hazai csapatvezetők és mentőt hívtak. A játék állt mintegy fél órát, majd a kiérkező mentők a sérült labdarúgót a kiskunhalasi kórházba szállították. A kórházban a sérült játékos sebét ellátták, ami után a fiatal hazautazhatott és kedden kell majd kontrollra menni a gyulai kórházba.
A történtek után folytatódott a mérkőzés, amelyen nagy fölényben játszottak a kiskőrösiek, a gyulaiak pedig néhány kontratámadással próbáltak veszélyesek lenni a kapura. Az utolsó percben egy gyulai szögletet követően fejelt közelről gólt Martyin Márk, beállítva ezzel a 0-2-es végeredményt.
Ezzel az eredménnyel a kiskőrösi csapat a 4. helyen áll 31 ponttal, a gyulaiak pedig a harmadikok 37 ponttal.

Kovács József – Kiskőrösi LC edzője:
-Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a mai napon, amelyen szerettünk volna visszavágni a gyulaiaknak az őszi idegenbeli mérkőzés döntetlenjéért, amikor az utolsó percben egyenlítettek. Tudtuk, hogy fontos a győzelem számunkra, mert akkor pontszámban utolértük volna az előttünk álló gyulaiakat. Nagyon sajnálom, hogy kétgólos vereséget szenvedtünk, de ennek ellenére a mutatott játékkal elégedett voltam. Mezőnyfölényben voltunk, de a komoly lehetőségeinkből nem sikerült a kapuba találnunk. Jól működött a letámadásunk, a labdakihozatalaink, csak a gól hiányzott ma a játékunkból. Nagyon sajnálom, hogy történt egy súlyos sérülés is a vendégeknél és ezúton is jobbulást kívánok a játékosnak. Ezzel a vereséggel most 6 pontos hátrányba kerültünk a gyulaiakkal szemben a harmadik helyért vívott harcban, de szeretnénk a további mérkőzéseken mindent megtenni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzünk majd a tabellán.
Fotógaléria:
