A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében a Madarak és Fák Világnapja alkalmából szerveztek ehhez kapcsolódó programot a gyermekek részére május 7-én a Szlovák Tájházhoz. A helyi Szűcsi Óvodába járó 55 gyermek jött el az eseményre és megtöltötték élettel a Szlovák Tájház udvarát.
A programról dr. Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója elmondta, hogy az óvoda minden gyermekét és az őket elkísérő pedagógusokat is nagy szeretettel várták. A délelőtt folyamán a fákhoz és a madarakhoz kapcsolódó különböző programokkal fogadták a fiatalokat.

Az óvodásokat több csoportra osztották, akikkel közösen két barack, és 1-1 alma, valamin meggyfát ültettek el. A gyümölcsfákat Ba Irén kertészetétől kapták és az ültetésben Filus Tibor, az Ültess Fát Mozgalom Egyesület elnöke volt a segítségükre. Az almafát a gyermekek „örökbe fogadták” és minden évben megtekinthetik annak növekedését, valamint a termését meg is kóstolhatják majd.

Korábban már a szervezők elkészítettek a Szlovák Tájház udvarában egy sün garázst is természetes alapanyagokból. Ezt is megtekinthették a gyermekek és nagyon remélik, hogy ebben a kis menedékbe majd beleköltöznek a sünök. A Kőrösszolg Kft. részéről Csvila Tamás segítségével bontott természetes fa anyagokból rovarhotelt készítettek el, ami szintén a Szlovák Tájház udvarában került kihelyezésre a gyermekek segítségével.

Az állatokat egy fenyőgallyakból kialakított kereten elhelyezett, preparált madarakból kialakított bemutatóval tárták a gyermekek elé. A madarak neve mellett kisebb rajzok formájában odakerült, hogy mivel táplálkoznak.

A gyermekeknek ezen kívül lehetőségük volt egy nagyobb méretű fa alapú rajzon szintenként elhelyezniük a madarakat és így láthatták, hogy a fákon hol élnek.

A Szlovák Tájház udvarában már korábban elültetésre kerültek különböző fűszer, valamint gyógynövények és így kialakításra került egy „gyógynövény simogató”. A gyermekek megdörzsölhették a levendula, a menta, a zsálya vagy a citromfű hajtásait és megszagolhatták, hogy azoknak milyen illata van, illetve megtudhatták mire használják ezeket a növényeket.

A délelőtt folyamán Szűcsné Hajdú Mária és Pazdernyik Sándorné a Szlovák Tájház udvarában található kemencében kenyérlángost sütött, amit jó étvággyal fogyasztottak el a gyermekek.

A program során Filus Tibor megköszönte a szervezők munkáját és a további hasonló programokhoz, valamint a zöldnövény fejlesztő tevékenységekhez jó erőt és egészséget kívánva egy Ültess Fát Mozgalom Egyesület logójával ellátott zöld pólót adott át dr. Filus Erikának.
Fotógaléria:





