A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC csapata május 18-án hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi gárda egy eseményekben bővelkedő, parázs hangulatú mérkőzésen győzte le a bajnokság 28. fordulójában a kiskunfélegyháziakat.
Kiskőrösi LC – Kiskunfélegyháza 3-2 (1-0)

Kiskőrösi LC: Pszota – Patai, Pekker, Dulai, Salami (Albert), Csáki, Vén, Budai (Gyenizse), Torgyik, Szabó D., Lajkó.

Kiskunfélegyháza: Cseh (Szabó M.) – Kanyó J. (Kanyó M.), Erős, Szabó D., Kovács P., Urbán, Kőrös, Kurgyis, Huszka, Molnár (Magony), Solymosi (Nagy V.).
Kiegyenlített játékot hozott a találkozó első része, melyben a pálya közepén folyt nagy küzdelem. Voltak helyzetek mindkét oldalon, de a befejezések pontatlanul sikerültek és a lövések erőtlenek voltak vagy elkerülték a kapukat. A 34. percben egy kiskőrösi támadás végén, Szabó Dávid lövése után a labda a védőn megpattanva ment nem sokkal a kapu mellé. A 36. percben a kiskunfélegyházi Kanyó János lépett ki középen, de nagy helyzetben a kapujából jó ütemben kifutó Pszota Csongor menteni tudott. A 45. percben a kiskőrösi Dulai Máté futott át a középpályán nagy lendülettel és passza után a kapust megelőzve, becsúszva szerezte meg a vezetést Szabó Dávid a hazaiaknak (1-0).

Az eset után hosszasan állt a játék, mert lentmaradt a földön a vendégek kapusa Cseh Balázs, aki feltehetően a saját védőjével ütközve szenvedett fejsérülést. A helyszínre kiérkező mentősök a sérült játékost ellátták és arccsonttörés gyanújával szállították el a kiskunhalasi kórházba.

Az orvosi ellátás miatt a második félidő kisebb csúszással kezdődött el, melyet nagy lendülettel kezdtek a kiskunfélegyháziak. Az 54. percben egy szép kiskőrösi támadás végén, Albert Áron átadása után Vén Balázs passzolta el laposan a kapu bal alsó sarkába a labdát, amivel már kétgólos volt a hazaiak előnye (2-0). Az 57. percben bal oldalról végezhetett el szabadrúgást a kiskunfélegyházi együttes, ami után a középre érkező labdát az üresen hagyott Erős Gergő fejelte a kapuba (2-1). Ezt követően beszorult a kapuja elé a hazai együttes és a 67. percben a kiskunfélegyháziak újabb gólt szereztek, amikor a jobb oldalon elfutó Erős Gergő beadása után Kanyó János lőtte közelről a kapuba a labdát (2-2). A 74. percben egy kiskunfélegyházi nagyerejű lövést követően a hazai felső kapufáról pattant ki a labda, ami után Nagy Viktor szerzett gólt. A játékvezető lesállás miatt érvénytelenítette a találatot és a reklamáló Nagy Viktornak felmutatta a második sárga lapját is, ami után piros lappal kiállította. A 79. percben egy kiskőrösi lövést követően a kapusról kipattanó labdát passzolta a hálóba Dulai Máté, de lesállás miatt ezt a találatot is érvénytelenítette a játékvezető. A mérkőzés vége felfokozott hangulatban zajlott, mely során mindkét csapat szerette volna a győzelmet megszerezni. A 83. percben a veszélyes támadásokat vezető kiskőrösiek találtak hálóba Pekker Roland révén, így 3-2-re megnyerték a találkozót. A 93. percben egy újabb vendég kiállítás zárta le a találkozót, amikor a kiskunfélegyházi Szabó Dávid buktatásért megkapta a második sárga lapját és piros lappal kiállították.

Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:
-Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, hiszen bő egy héten belül a kupatalálkozóval együtt a harmadik mérkőzést játszottuk le. Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen szerintem a kiskunfélegyháziaknak jóval előrébb kellene a tudásuk alapján lenniük a tabellán. Csak gratulálni tudok a fiúknak, hogy meg tudtuk nyerni ezt a nagyon nehéz mérkőzést. Az első félidő végén történtekről annyit tudok mondani, hogy Szabó Dávid nagyszerűen lépett ki és el tudta rúgni a kapus lábai között a labdát, amivel megszereztük a vezetést. Ennél az esetnél a vendégek kapusa a saját játékostársával ütközött és vélhetően arccsonttörést szenvedett. A sérült játékosnak ezúton is szeretnék jobbulást kívánni és kitartást, hogy mihamarabb felépüljön. A második félidő elején már vezettünk két góllal is, ami után kiegyenlítettek a kiskunfélegyháziak és benne volt a levegőben, hogy a vezetést is megszerzik. Szerencsére összeszedtük magunkat, veszélyes támadásokat tudtunk vezetni emberelőnyben és a győztes gólt is megszereztük. Úgy gondolom, hogy a meg nem adott gólok mindkét esetben nagy valószínűséggel lesállásból születtek. Meg kell jegyeznem, hogy a pálya minősége nagyon rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Senkit nem szeretnék megbántani, de a héten nem locsolták a pályát, nem volt levágva a fű, a játéktér göröngyös volt, ami a passzoknál sokszor befolyásolta a mérkőzés alakulását. Most készülünk az Akasztó elleni szomszédvári rangadóra, amelyen úgy lépünk majd pályára, hogy nem téveszt meg bennünket a gyengébb szereplésük.
Fotógaléria:





