A vármegyei III. osztályú bajnokságok közép csoportjának záró fordulójában a Kiskőrösi LC II. csapata hazai környezetben fogadta a Kunfehértó KSE gárdáját. Az már korábban eldőlt, hogy a mérkőzés eredményétől függetlenül a bajnokságot a kunfehértóiak nyerték meg, a kiskőrösiek számára pedig a dobogós hely elérésére már nem volt esély.

Kiskőrösi LC II. – Kunfehértó KSE 1-3 (0-0)

A Kiskőrösi LC II. csapata

Kiskőrösi LC II.: Gergely – Lengyel, Pecznyik, Szlovák, Gyurián, Sárdi, Szabó N., Sipos, Losonczi, Kovács B., Ojtózi.

A Kunfehértó KSE csapata

Kunfehértó KSE: Feketű – Varga L. (Komlós), Agócs, Grácz L., Délceg, Babud, Grácz R., Rencsár (Hugyecz), Hajdu (Gerner), Vincze, Földes.

A mérkőzésen úgy léptek pályára a vendégek, hogy szeretnék megőrizni a veretlenségüket a bajnokságban, a kiskőrösi együttes pedig a sok hiányzó miatt cserejátékos nélkül tudott kiállni. Az első félidőben a vendégek voltak mezőnyfölényben, a támadások befejezései pontatlanok voltak vagy a lövéseik elkerülték a kaput. A kiskőrösiek a 32. percben megszerezhették volna a vezetést, amikor Lengyel Dominik futott el bal oldalon és a középre adott labdája után Sipos Brendon önkéntelenül Kovács Bélának passzolt, aki óriási helyzetben a kapu előterében az előtte álló védőbe rúgta a játékszert.

A második félidőben beszorította a kapuja elé a kiskőrösieket a vendég csapat és sorra dolgozták ki a helyzeteket. A sok lehetőségből az 52. percben a kiskőrösi csapatban korábban szereplő, de most a kunfehértóiakat erősítő Agócs Kristóf szerezte meg a vezetést a vendégeknek (0-1). Az 54. percben egy védelmi hibát kihasználva növelte előnyét a kunfehértói csapat Földes Péter révén (0-2), majd a 66. percben Grácz László találatával (0-3) már háromgólos volt az előnyük. A kiskőrösiek szépítő találata a 76. percben született, amikor egy kontra támadás végén Gyurián Gábor futotta le a védőket és a kapust is kicselezve lőtte a hálóba a labdát (1-3). A kiskőrösiek cserejátékos nélkül becsülettel küzdöttek, de a kunfehértói bajnokcsapat ellen nem tudtak meglepetést okozni.

A kunfehértói csapatból ezzel a mérkőzéssel búcsúzott az aktív pályafutástól Varga Liviu, akitől egy emlékplakett átadásával köszöntek el.

Ezzel az eredménnyel a kiskőrösiek a bajnokságot a 6. helyen zárták 30 ponttal, a kunfehértóiak pedig veretlenül, 56 pontot szerezve nyerték meg a küzdelemsorozatot.

Pogány Imre
Pogány Imre – Kiskőrösi LC II. edzője:

-A sok hiányzó miatt nagyon tartalékosan tudtunk kiállni a mérkőzésre, amelyen nem volt cserejátékosunk. Aki ma pályára lépett az mindent megtett a tisztes helytállásért, amit ezúton is szeretnék megköszönni a fiúknak. Az első félidőben jól tartottuk magunkat és volt egy olyan nagy ziccerünk, amivel a vezetést is megszerezhettük volna, azonban nem éltünk a lehetőséggel. A második félidőben elfáradtunk és a jó képességű kunfehértóiak beszorítottak a kapunk elé, a hibáinkból pedig gólokat lőttek. Úgy gondolom, hogy az elért helyezésünknél sokkal több volt a csapatunkban, de az utóbbi hetekben nem jöttek a jó eredmények, a hozzáállás sem volt megfelelő, így sajnos nem tudtunk odaérni a harmadik helyre.

Varga Liviu
Varga Liviu – Kunfehértó KSE játékosa (269 mérkőzés, 32 gól, 1 öngól, 49 sárga és 4 piros lap, kezdőjátékos 246 alkalommal):

-A mai mérkőzésen az volt a célunk, hogy megőrizzük a veretlenségünket és így nyerjük meg a bajnokságot. Nagyon örülök, hogy sikerült veretlenül az első helyen végeznünk. Számomra ez a találkozó volt az utolsó mérkőzés, amikor pályára léptem a csapatban, hiszen úgy döntöttem, hogy 41 évesen abbahagyom az aktív pályafutásomat. Ezúton is szeretném megköszönni a Kunfehértó KSE-nek, hogy szerepelhettem az együttesben és velük bajnokságot nyerhettem. A mai mérkőzésen úgy gondolom, hogy a játék minden elemében jobbak voltunk a kiskőrösieknél és motiváltan focizva nyertük meg a sportszerű összecsapást.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS