Írta: vira
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Teremtésvédelmi napjának a Katolikus Pedagógiai Intézet adott otthont május 16-án Budapesten.

A bensőséges ünnepség faültetéssel kezdődött az intézmény kertjében

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke hangsúlyozta beszédében: „fel sem tudjuk mérni, mit jelent a klímakatasztrófa a következő nemzedékek számára, az aszályok, a talajpusztulás, a biodiverzitás szegényedésének problémája, a tengervizek emelkedése, szennyeződése, a fosszilis energiahordozók kimerülése, a ritkafémek kifogyása. Lelkiismereti kötelességünk, hogy a teremtett világot óvjuk, hiszen felelősek vagyunk a következő nemzedékért, de a teremtett világ önértéke miatt is vigyáznunk kell a földre. …A teremtésvédelem átfogóbb szemléletet tükröz, mint a természetvédelem.” A püspök elmondta, nem lehet önmagában az állatfajokat megóvni anélkül, hogy ne gondolnánk a gazdasági bajokra, a szegényekre, arra a mentalitásra, mely a fogyasztást ösztönzi. Mindenekelőtt az emberi életet védjük, mely szent a fogantatástól a természetes halálig. A kulturális sokféleséget is értéknek tartjuk, nem csak a biodiverzitást.” (részlet a Magyar Kurír május 17-én megjelent írásából.)

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát előadásában felhívta a figyelmet arra hogy ha csak beszélünk a teremtésvédelemről, de az nem kapcsolódik szervesen az iskola működéséhez, nem lesz átütő az eredmény; ugyanakkor fontos felmutatni a teremtésvédelem spiritualitását, hogy az a gyakorlatban megvalósuljon.”
Az általa bemutatott saját intézményeikben megvalósított energia hatékony megoldások példaértékűek minden oktatási-nevelési intézmény számára.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát

Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, ökológus, a természetvédelem nagykövete A teremtéskor meghagyta az Úristen címmel mutatta be gyönyörű műsorát, mellyel lenyűgözte a hallgatóságot.

Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, ökológus, a természetvédelem nagykövete

Ebéd után Bánlaki Zsanett, az MKPK Caritas in Veritate Bizottság irodavezetője és Nyiri Andrea, a Katolikus Pedagógiai Intézet teremtésvédelmi munkacsoportjának szakmai vezetője mutatta be a Teremtésvédő Óvoda, Iskola és Kollégium címet, majd átadták a 230 nyertes intézményeknek a fából készült plakettet és oklevelet.

A fából készült plakett

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Keceli Intézménye, a Tázlári és az Imrehegyi Tagintézmények is elnyerték a kitüntető, és sok-sok feladattal megvalósítható Teremtésvédő Iskola és Óvoda címet.

Ledenyák Klára az imrehegyi óvoda vezetője, Szabó Anett a tázlári óvoda vezetője, Mártáné Czékus Györgyi a tázlári iskola katolikus hitoktatója (b-j)

„A Laudato si’ nemzetközi mozgalom célkitűzéseit alapul véve a következő három évben legjobb tudásunk szerint teszünk eleget a gyermekek és nevelőink teremtésvédelmi-ökológiai megtérésének” – nyilatkozták térségünk díjazottjai.

A díjátadót kerekasztal-beszélgetés követte Nemes Csaba, meteorológus, ökológus, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke moderálásával, melynek témája a fenntartható divat, „fast fashion” és a közösségi vásárlás volt. Olyan szakemberek vettek részt a beszélgetésben, mint Szabó Györgyné Daskó Szilvia, varrodai integrátor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat reformer projektkoordinátora; Andocs Noémi a Tudatos Vásárlók Egyesületéből, valamint Dezsény Zoltán a MagosVölgy Ökológiai Gazdaságból.

A díjátadót kerekasztal-beszélgetés követte

Írta: Mártáné Czékus Györgyi, magyarkurir.hu
Képek: Petriné Bugán Barbara, magyarkurir.hu

MEGOSZTÁS