A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság és Kiskőrös Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete szervezésében május 24-én a kiskőrösi Szabadidőparkban Járási Önkéntes Tűzoltó Verseny volt. Az eseményen öt tűzoltó csapat mérte össze tudását, felkészültségét.

A végrehajtandó feladatok a versenyszabályzat figyelembevételével, minden kategóriában 7×55 m váltófutásból és 800-as kismotorfecskendő szerelésből álltak. A létszám mindkét versenyszámban 7 fő versenyző, 1 fő tartalék, 1 fő csapatvezető volt. Valamennyi egység a 800 l/perces tetszőleges típusú kismotorfecskendőt és tartozékait hozta magával és használhatta a versenyen. Meg kell említeni, hogy a kismotorfecskendő szerelés járó motorral törtét, amely során néhány alkalommal az el nem induló vagy a leálló motor megtréfálta a csapatokat.

A verseny során minden csapat váltófutást hajtott végre, a 800 l/perc-es kismotorfecskendő szerelés pedig két kísérlettel történhetett meg.

A kismotorfecskendő szerelés végrehajtására összesen 5 perc állt rendelkezésre, tehát igen gyorsan kellett járnia a lábaknak és a kezeknek. A versenyszabályzat módosítása szerint a kúszófolyosó helyett „C” tömlő ill. kézi tűzoltó készülék elhelyezés szerepelt a végrehajtandó feladatok között.

Versenybizottságot az alábbi személyek alkották:
Elnök: Podobni István
Tagok, időmérők:
Nádasdi Gergő tűzoltó őrnagy
Kollár Zoltán
Pályabírók:
Kiskőrösi HTP állománya
Kommentátor:
Babud Jenő tűzoltó ezredes

Eredmények

Váltófutás – staféta:
1. Imrehegy – 74 másodperc
2. Kiskőrös – 80 mp.
3. Kecel – 80 mp.
4. Akasztó – 86 mp.
5. Császártöltés – 89 mp.

Kismotorfecskendő szerelés:
1. Kiskőrös – 42,5 mp.
2. Imrehegy – 48 mp.
3. Császártöltés – 48 mp.
4. Akasztó – 52 mp.
5. Kecel – 58,5 mp.
(azonos legjobb idő esetén a második végrehajtás jobb időeredménye döntötte el a helyezést)

Összetett verseny:

Imrehegy

1. Imrehegy – 122 mp.

Kiskőrös

2. Kiskőrös – 122,5 mp.

Császártöltés

3. Császártöltés – 137 mp.

Akasztó

4. Akasztó – 138 mp.

Kecel

5. Kecel – 138,5 mp.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (258 db kép)
MEGOSZTÁS