A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 29. fordulójában az Akasztó a szomszédvár Kiskőröst fogadta. Mindkét csapat pozitív előjelekkel várta az összecsapást, ugyanis az elmúlt fordulóban az Akasztó megszerezte első győzelmét, míg a Kiskőrös egy izgalmas meccsen szintén nyerni tudott a Kiskunfélegyháza ellen. A találkozó végül kevés helyzetet és egy gólt hozott.

Az első 23 percben nagyobb helyzet nem alakult ki, jobbára a mezőnyben folyt a játék, vagy ha el is jutottak a csapatok a tizenhatosig, akkor az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Mígnem a 23. percben Szabó Dávid indította el bal szélen Dulai Mátét, a kiskőrösi támadó lefutotta védőjét, majd a tizenhatoson belülre érve laposan középre tette a labdát, ahol Albert Áron érkezett és lőtt közelről, azonban Németh, a hazaiak kapusa jól jött ki és hárítani tudott. A 36. percben a másik oldalon Gémesi János iramodott meg a vendég kapu felé. Most a kiskőrösiek portása, Tóth jött ki jól és védeni tudott, majd a labda nem ment ki, Gémesi szerezte meg. Éles szögből a bal kapufát találta el, mely után a labda úgy pattogott még, hogy a kiskőrösi Pekkernek kellett a gólvonalról mentenie. Nagy helyzetet puskáztak el a hazaiak. Szinte az ellentámadásból Albert adott be jobbról. A labdát Salami vette le és lőtt, a hazai védők tisztázni tudtak. Ezt követően a labda Lajkó Flóriánhoz került, aki azonnal jó húsz méterről lőtte el a labdát a hazai háló jobb alsó sarkába 0-1. Egy perc múlva egy nagy helyzetet követően újra Némethnek kellett védenie, majd a kipattanót Dulai próbálta fejjel a kapuba juttatni, de a hazaiak kivágták a labdát.

Akasztó FC

Az 52. percben Tóth Ákos cselezgetett a tizenhatos vonalánál, mely után Amin Ádám lövésénél kellett résen lennie Tóth Zoltán kapusnak. A 68. percben Albert futott el egyedül a hazai kapu felé, azonban az akasztói védők végül utolérték és szerelni tudták a Kiskőrös játékosát. A 92. percben Szrenkó Attila hazai részről megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott.

Kiskőrösi LC

A kevés helyzetet hozó találkozót végül a Kiskőrös nyerte meg, míg az Akasztó nagyot küzdött most is, azonban gólt nem tudtak elérni.

AKASZTÓ FC – KISKŐRÖSI LC 0-1

Akasztó FC: Németh – Amin, Szrenkó, Gémesi, Kuti, Márki (Gubán), Szabó N. (Fábián), Szabó Á., Tóth (Baka), Kósa, Vincze vezetőedző: Szrenkó István

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Patai, Pekker, Dulai (Vajda), Salami (Lengyel), Csáki, Vén, Torgyik, Szabó, Lajkó, Albert vezetőedző: Márton Zsolt

Szrenkó István vezetőedző – Akasztó FC:

– Jól szálltunk bele a meccsbe. Nem vallottunk szégyent. Megvoltak nekünk is a ziccereink, mint a Kiskőrösnek. Igazi helyzetek nem alakultak ki, inkább lehetőségek voltak. Úgy gondolom, ha van egy igazi csatárunk, aki nincs egész bajnokságban, akkor szerintem szerezhettünk volna gólt. Egy csatár máshogy helyezkedik. Ezzel a mentalitással, amivel ma játszottunk és a múlt héten is, lehetett volna több pontot szerezni. Most is sérültekkel álltunk ki, a kispadunk szűk nagyon. Két ifjúsági játékosnak szóltam, hogy jöjjenek el segíteni. Megpróbáltuk a második félidőben is a kétcsatáros játékot, sajnos a gól hiányzott és ezt a játékot gólra játsszák. Gratulálok a csapatomnak. Van még egy sanszunk jövő héten, Kecelen. Ott, ha jó eredményt tudunk elérni és a Bácsalmás kikap, akkor előrébb tudunk egyet lépni. Az biztos, hogy megint nem teljes kerettel fogunk kiállni. Nem adjuk föl, amit tudunk megteszünk. Sajnos itt a bajnokság végén kapaszkodni már nem a legjobb, mert nem itt megy el, mivel volt sokkal-sokkal több meccsünk és nem az utolsó három fordulóban kell megváltani a világot. Gratulálok a Kiskőrösnek, 1-0-ra megnyerték a találkozót. További sok sikert kívánok nekik!

Márton Zsolt vezetőedző – Kiskőrösi LC:

– Ez az Akasztó – Kiskőrös mérkőzés mindig rangadó. Az Akasztónak nagyon kellett volna a pont és a pontok. Egész héten arról beszéltünk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, ami be is igazolódott. Gratulálok az Akasztónak ehhez a hozzáálláshoz, és ahogyan ma teljesítettek. A csapatom nem játszott úgy, ahogy én szerettem volna, nem álltunk bele jól a mérkőzésbe. Főleg az elején. És legfőképpen a befejezésekkel volt gond, amikor vittük három a kettőre, vagy négy a kettőre, még lövések sem lettek belőlük. Szerencsénk volt, hogy a gólvonalról kikapartuk a labdát és abból szinte utána gólt tudtunk szerezni. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az utolsó három meccsből most kettőt behúztunk. Még vár ránk egy találkozó a Bácsalmás ellen, ha azt is megnyerjük, akkor azt lehet mondani, hogy a bajnokságot jól zárjuk.

MEGOSZTÁS