Különleges szakmai és baráti találkozónak adott otthont Kiskőrös 2025. május 26-án, amikor a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei és munkatársai Kovács Lehel vezetésével látogattak el a városba a Kunság-Szesz Zrt. meghívására.
A rendezvény nem előzmények nélküli: a színház és a vállalat között több mint egy éve fennálló együttműködés zajlik, amely hivatalos megállapodás keretében, szponzori támogatással és közös kulturális részvételekkel teljesedik ki. Így a színes program nemcsak az együttműködés erősítését szolgálta, hanem egyúttal lehetőséget adott a vendégeknek arra is, hogy megismerjék Kiskőrös értékeit, hagyományait, és bepillantást nyerjenek a prémium minőségű magyar italok világába.

A vendégeket Nagy László, a Kunság-Szesz Zrt. vezérigazgatója fogadta. A látogatók elsőként a Kunság-Szesz Zrt. üzemét tekintették meg, ahol testközelből ismerkedhettek meg a pálinka- és likőrkészítés folyamatával. A gyárlátogatáson a színház munkatársai megkóstolhatták a méltán elismert Mátyás Pálinkákat, a különleges Mátyás Keserű likőröket, valamint a Petőfi-év tiszteletére megalkotott Pilvax Kávélikőrt is.

A program a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum meglátogatásával folytatódott Domonyi László polgármester kíséretében, ahol a vendégek méltó módon tisztelegtek a költőóriás emléke előtt. Az emlékkönyvbe feljegyzés is készült a látogatásról.

Ezt követően egy kis városközponti séta után a Petőfi Korzó Kávéház teraszán folytatódott a délután, ahol kávéházi hangulatban kötetlen beszélgetésre is sor került.

A Kunság-Szesz Zrt. és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közötti együttműködés 2024-ben indult el, egy hivatalos megállapodás keretében. A partnerség célja, hogy a két intézmény közös értékek mentén, szellemi és kulturális szinten is gazdagítsa egymást. A mostani látogatás egy újabb lépés volt ezen az úton – a színház és a kiskőrösi közösség között is erősebbé vált a kapcsolat.

„Cégünk számára kiemelten fontos a hagyományok és értékek ápolása. Öröm volt számunkra, hogy vendégül láthattuk a színház kiváló csapatát” – mondta el Nagy László, a Kunság-Szesz Zrt. vezérigazgatója.
Fotógaléria:
