Több éves hagyomány az óvodában, hogy tanévenként két projektet szerveznek. Ezek közül az egyik mindig egyházi témához kapcsolódik, míg a másik egy gyermekközeli, jeles naphoz igazodik.

Idén Mészáros Nóra és Serfőző Fanni csoportvezető pedagógusok a méhek világnapja alkalmából május 19-30. között „Zümmögő projekt” néven szerveztek témahetet.

A projekt céljaként szem előtt tartották, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedjenek meg a méhek világával és a méhészek fontos munkájával.

A program egyik kiemelkedő eseménye volt Szomor Viktória, a Szomor méhészet képviseletében tartott előadása. A gyerekek – és a felnőttek is – sok érdekes és hasznos információval gazdagodtak, miközben közelebbről is megismerhették a méhészek mindennapjait.

Szomor Viktória, a Szomor méhészet képviseletében tartott előadása

A projekt keretében rajzpályázatot is hirdettek, amelyre a környékbeli intézményekből érkeztek alkotások az 5-7 éves korosztálytól. A beérkezett műveket háromtagú zsűri – Babucsikné Zeikfalvy Anna, Horváthné Ocskó Erika és László Tímea Boglárka – bírálta el. Emellett a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon lakói is részt vettek az értékelésben, és két alkotást különdíjjal jutalmaztak. Az eredményhirdetésre június 5-én kerül sor.

A projekt zárónapján az óvoda mind az öt csoportja összegyűlt a tornaszobában. A gyerekeket és óvónéniket a szervezők köszöntötték, majd együtt elszavalták Mentovics Éva: Méhecske szállj című versét és elénekelték Dudás Eszter Méhecske dalát, ami hamar a gyerekek kedvencévé vált.

A program végén minden csoport emléklapot, matricát, és egy üveg mézet kapott ajándékba – utóbbit helyi méhészetek ajánlották fel.

A szervezők ezúton is hálás köszönetüket fejezik ki a Pásztor-, Gyurján-, Szomor-, Hadnagy- és VIZO méhészet támogatásáért.

A Zümmögő projekt nemcsak közelebb hozta a gyermekekhez a méhek világát, hanem közös élményeken keresztül erősítette a játék, a tanulás és az összetartozás örömét is.

Írta: Serfőző Fanni

Képek: KEVI Harangvirág Óvodája

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira