2025. június 7-én a Falualapítók Napja rendezvény alkalmából, a képviselő-testület döntése alapján Tabdi Településért Emlékérmet vehetett át Szkenderovics Lajosné Irma, akinek neve összefonódott Tabdi közösségi életével, oktatásával és közéletének alakításával. Pályafutása során olyan elhivatottsággal és kitartással dolgozott a faluért és az itt élőkért, amely példaértékű a település lakosainak számára. Irma tanárnő, ahogyan a polgármester is szólította, 1998. szeptember 1-jén kezdte meg pedagógusi munkáját a Tabdi Általános Iskolában. Több generáció nőtt fel a kezei alatt. Tanítványai nem csak tudást, hanem emberséget, következetességet és értékeket is kaptak tőle. Oktatói munkáját mindig lelkiismeretesen, a gyermekek fejlődését szem előtt tartva végezte. Fontos volt számára, hogy a tanulók ne csak tankönyvi ismeretekkel, hanem a közösségi értékekkel, erkölcsi tartással, és önbizalommal felvértezve lépjenek tovább az élet útján. 1998-ban kezdte meg munkáját Tabdi Község Önkormányzatának képviselőjeként és egészen 2024-ig, 26 éven át aktívan részt vett a falu ügyeinek irányításában. Képviselői tevékenysége során mindig a helyi közösséget és értékeket tartotta szem előtt. Különös figyelmet fordítva az oktatásra, gyermekekre, családokra és az idősekre. A testületi munkában szorgalmas, alapos, konstruktív jelenléte hozzájárult, hogy Tabdi fejlődő és összetartó településsé váljon.

Kapcsolódó cikk
Főzőversennyel és P. MOBIL koncerttel is ünnepelte fennállásának 75 éves évfordulóját Tabdi
Főzőversennyel és P. MOBIL koncerttel is ünnepelte fennállásának 75 éves évfordulóját Tabdi
2025. június 6-án és 7-én rendezték Tabdin a már szokásosnak mondható nyár elején tartandó Falunapokat, mely idén már Falualapítók Napja...
MEGOSZTÁS
Írta: vira