A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő szervezésében június 14-én második alkalommal került megrendezésre a Rónaszéki Mini Strandfoci Torna. Az eseményre hat csapat érkezett, amelyek két csoportban kezdték el a küzdelmeket.
A tornáról a fürdő vezetője Huszty Dániel elmondta, hogy homokos pályán rendezték meg, a csapatokban: három mezőnyjátékos és egy kapus lehetett egy időben a pályán.
Az indulók 8 fővel nevezhettek, 3×2 méteres kézilabda kapukra játszottak, a 2×10 perces mérkőzések során. Megemlítette, hogy a programot több támogató segítségével tudták megrendezni, amelyért mindenkinek köszönet jár és a három kiskőrösi csapat mellett érkezett együttes Budapestről, Tiszakécskéről és Soltvadkertről is.
Az A csoportban a Néró SC végzett az élen és így a döntőben játszhatott, a második Team 85 gárdája a bronzmérkőzésen léphetett pályára, a harmadik pedig a Hanyatt SE II. csapata lett 1 pontot szerezve.
A B csoportot Turbo Run együttese nyerte, így a döntőben szerepelhetett, a második a Hanyatt SE I. csapata lett és a bronzéremért játszhatott, a Dream Team pedig pont nélkül zárta a küzdelmeket.

A 3. helyért:
Team 85 – Hanyatt SE I. 4-1

A döntőben:
Néró SC – Turbo Run 2-1

Végeredmény:
1. Néró SC
2. Turbo Run
3. Team 85
4. Hanyatt SE I.
5. Hanyatt SE II. 1 pont
6. Dream Team 0 pont
Köszönet a torna támogatóinak:
Vass Borászat
Szentpéteri Borpince
Herceg Benedek – Hercegi Finomságok
Mátyás Keserű – Mátyás Pálinkaház
Köszönet Opauszki Eszternek, aki játékvezetőként működött közre a mérkőzéseken.
Fotógaléria:
