A Kiskőrösi LC szervezésében Családi Napra várták a labdarúgókat és hozzátartozóikat június 15-én a Revaló Pál Sporttelepre. Az eseményen a klub vezetése minden játékos, edző, segítő és a szülők munkáját is megköszönte.

A program során Dulai János, a Kiskőrösi LC elnöke kiemelte, hogy mintegy 20 kiskőrösi labdarúgó van jelenleg magasabb osztályú kluboknál vagy különböző akadémiákon. Beszélt arról, hogy az egyesület hosszú távú tervei között szerepel, hogy a felnőtt csapatban minél több helyi játékos legyen.

Somlyai Péter

A klub részéről Somlyai Péter elmondta, hogy a Kiskőrösi Labdarúgó Club életében 10 éve, 2015-ben egy új korszak kezdődött. Új egyesületi vezetés és új gondolatok mentén képzelték el a jövőt. Az eredmények beszédesek, hiszen a sporttelepen körbenézve számtalan beruházás eredményét látjuk mostanra és nagyon sok gyermek, valamint szülő kötődik a klubhoz. Megemlítette, hogy egy sportegyesület életében kiemelten fontos, hogy a gyerekek ne csupán focizni tanuljanak meg, hanem jól is érezzék magukat ebben a közegben és életre szóló élményeket szerezzenek. Ezért minden korosztályuknál más-más fejlődési célok mentén dolgoznak, szem előtt tartva az életkori sajátosságokat és a hosszú távú játékos fejlesztést.

Az eseményen elköszöntek azoktól az edzőktől, akik korábban a klubnál dolgoztak.

Balról: Dulai János és Pásztor Gyula

Rengeteg gyermek és szülő ismerte meg az évek alatt Pásztor Gyulát, aki több korcsoporttal is szép eredményeket ért el. Kimagasló játékos múlt van Mokrickij Viktor mögött (NB I – 92 mérkőzés, NB II – 17 mérkőzés), aki majd minden korosztálynál dolgozott és a felnőtt csapat edzője is volt. Valamint a klub megköszönte Takáts Gábor munkáját is, aki két éve csatlakozott az egyesülethez, képezte magát és alap edzői végzettséget szerzett.

Ezt követően minden utánpótlás korosztály eredményei és elvégzett munkája ismertetésre került. A gyermekek mindegyike aranyérmet kapott és megköszönte az edzők munkáját a klub. 

Az U7-es csapat

Az U7-es csapatban az egyesület legfiatalabb labdarúgói vannak. Ebben a korosztályban a foci, a sok mozgás, a rendszeres sportolás megszerettetése a cél. Játékos formában, sok vidámsággal zajlanak az edzések – itt a sikerélmény, az öröm és az élmény a kulcsszavak. A játékoskeret létszáma 17 főre tehető, akiknél a szakmai munkáért Lasztovicza Ákos edző felel. A fiatalok az elmúlt szezonban 8 Bozsik Fesztivál és a Dél-Régiós Bajnokság 6 fordulóján vettek részt.

Az U8–U9 es korosztályban egyre hangsúlyosabbá válnak a sportágspecifikus gyakorlatok és a technikai elemek, de az edzők a játékosságot is beleszövik a munkába, mert ebben a korban még mindig nagyon fontos a sport, a labdarúgás megszerettetése. A képzés középpontjában az egyéni fejlődés áll, hogy minden gyerek megalapozhassa saját játékstílusát.

Az U8-as csapat

A létszám az U8-as csapatnál: 24 fő jár az edzésekre, akiknél a szakmai munkáért dr. Frank Gábor és Szentgyörgyi Krisztián felel. A fiatalok az elmúlt szezonban 8 Bozsik Fesztiválon, a Dél-Régiós Bajnokság 6 fordulójában és 10 egyéb tornán vettek részt. A fiatalok kiemelkedő eredményei: Karnevál Kupa, ezüst ág megnyerése Debrecenben, Kőrös Kupa 3. hely, Kecskeméten a Hájer Sándor Emléktornán 2. hely, Kiskőrösi Kupa 1. hely, a Paksi FC által szervezett kupán 1. hely, Szlovákiában nemzetközi tornán való részvétel, 1. hely a BVSC Kupán, 2. hely – Yout Talent Cup, ezüst ág megnyerése – Kiskunlacháza, Déli Régiós Bajnokság 2. hely, az Újpest fiataljainak a legyőzése.

Az U9-es csapat

Az U9-es korosztályban 19-en vannak, akik Lasztovicza Marcell edző irányításával készülnek. A csapat a szezon során részt vett 8 Bozsik Fesztiválon, 2 Régiós Tornán és a Dél-Régiós Bajnokság 6 fordulóján.

Az U10-U11-es csapat

Az U10–U11-es korosztályokban már az egyéni játék továbbfejlesztése történik taktikai alapokkal. Itt már a technikai fejlesztés mellett fokozatosan bevezetik a taktikai elemeket is. Az egyéni képességek erősítésén van a hangsúly, de már megjelennek az első tudatos játékszituációk, döntéshozatalok. A korosztályban összesen 38 gyermek látogatja az edzéseket, amelynél Agócs Zoltán edző felel a szakmai munkáért. A csapat 10 Bozsik Tornán és 16 Dél Régiós Bajnoki fordulón lépett pályára az elmúlt szezonban.

Az U12-U13-as csapat

Az U12–U13-as korosztályban a csapatjáték alapjai kerülnek előtérbe. Ebben a szakaszban már megjelennek a posztok, a csapatjáték elvei, a játékosok lassan megtalálják, hogy melyik szerep áll hozzájuk a legközelebb. A két korosztály bajnokságaiban nincs tabella. Az U12-es csapat Füleki Antal edző irányításával szerepelt, melynek 25 fős a kerete. Az U13-as gárdánál Szlovák László edző vezette a 20 fős keret edzéseit. A csapatok a regionális korosztályos bajnokságban az elmúlt szezonban 20 mérkőzést játszottak.

Az U15-ös lány csapat

A női csapatok tekintetében a szezont még elkezdte a vármegyei I. osztályban a felnőtt gárda, de visszaléptek a bajnokságtól és a tavasszal már nem szerepeltek. Az U15 leány csapat a vármegyei korosztályos bajnokság 11 csapatos küzdelemsorozatában a 4. helyen végzett és a téli futsal bajnokságon ezüstérmes lett. A 14 fős kerettel Csernik Zoltán edző dolgozott végig a szezon során.

Az U15-ös korosztály csapata a regionális bajnokságban szerepelt. A 11 csapatos küzdelemsorozatban a 4.helyen zártak. A bajnokság gólkirálya Agócs Lóránt lett, aki 32 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába, a góllövőlista 3.helyén Pogány Milán végzett 20 találattal, a 4.legjobb góllövő pedig Judák Zsombor lett 15 találattal. A csapat szerezte 107 góljával a legtöbb találatot a bajnokságban. Az együttes 20 fős keretével Kovács József edző dolgozott.

Az U19-es csapat

Az U19-es korosztály a Bács-Kiskun Vármegyei U19-es Bajnokság közép csoportjában szerepelt. A 12 csapatos bajnokságot megnyerték a kiskőrösi fiatalok. Ki kell emelni, hogy az együttes kapta a legkevesebb gólt és 11 mérkőzésen maradt érintetlen a csapat hálója. A 30 fős keret a szép sikert Biácsi Gábor edző irányításával érte el.

A klub felnőtt csapatai közül a vármegyei I. osztályú gárda a 12.helyen, a vármegyei III. osztályú együttes pedig a 6.helyen zárta a szezont.

Weiszhaupt János (a képen balra)

A klub vezetői megköszönték: Kovács László kapusedző és Sinkó Dorián szakmai vezető, az egyesület „mindenese” Weiszhaupt János és Miklós Ferenc, a szülők, szurkolók, vállalkozók, támogatók, Kiskőrös Város Önkormányzata, a Szedmák János által vezetett rendezők, Lengyel Erika – szertár, Lengyel Tibor – sporttelep, Krahulecz Zsolt és Judit – büfé üzemeltetése, a Vörös-Busz Kft., a Dicsa Busz Kft., a Pat Italház Kft. és Schneider Mihály egész éves munkáját, támogatását.

A nap során az egyesület hot-doggal és üdítővel vendégelte meg a gyermekeket, valamint ugrálóvár várta a fiatalokat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (82 db kép)
MEGOSZTÁS