Június közepén rendhagyó KEVE órán vehettek részt az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói. A KEVE program utolsó foglalkozásán Frankó Balázs rendőrzászlós vezetésével a gyerekek az életmentés, valamint a segélyhívó helyes használatát sajátíthatták el. A foglalkozás célja az volt, hogy a gyerekek életszerű helyzeteken keresztül ismerkedjenek meg azzal, hogyan történik a segélyhívás, illetve milyen lépések szükségesek egy sérült ellátásához, életmentéshez.
A KEVE program célja, hogy a gyerekek játékos formában, gyakorlati tapasztalatokkal tanulják meg a közlekedési szabályokat, az alapvető biztonsági tudnivalókat és a veszélyhelyzetek felismerését. Az év során a résztvevők kipróbálhatták a biztonságos tömegközlekedést, részt vehettek kerékpáros közlekedési gyakorlatokon, és testközelből tapasztalhatták meg, hogyan kell viselkedni az utcán vagy járműveken.
Az utolsó foglalkozás különösen izgalmasnak ígérkezett, hiszen a gyerekek nemcsak rendőrautóba ülhettek be, hanem közelről megnézhettek egy mentőautót is, amelyet az Oktomed Mentőszolgálat biztosított a programra.
Csobot Zsolt és Ignácz Gábor mentősök megmutatták, hogyan zajlik egy sérült ellátása, milyen eszközök találhatók a mentőautóban, és hogyan történik a szakszerű beavatkozás.
Rézműves Mihály, a Szabadszállási Mentőállomás vezetője újraélesztést tanított a gyerekeknek egy speciális gyakorlóbaba segítségével, míg Fertig József, a Csongrád-Csanád Vármegyei Vöröskereszt tagja és a Szegedi Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntese a mentési folyamatokkal és a baleseti helyzetek kezelésével ismertette meg a diákokat.
Frankó Balázs elmondta: tartalmas és eseménydús tanévet zártak a KEVE program keretében. – Az előírt tanmenetet igyekeztünk gyakorlatiasan megvalósítani, hiszen a gyerekek számára ezek a játékos, valódi élményeken alapuló foglalkozások sokkal többet adnak, mint az elmélet – fogalmazott. Hozzátette: a jövő tanévtől már első, második és harmadik osztályosok is bekapcsolódnak a programba felmenő rendszerben.
A rendőrzászlós külön köszönetet mondott az Oktomed Mentőszolgálat munkatársainak, Csobot Zsoltnak és Ignácz Gábornak, továbbá a mentőegység biztosításáért Horváth Mihálynak és Cseh Andrásnak, valamint Rézműves Mihálynak és Fertig Józsefnek az együttműködésért.
A bemutató különleges hangulatát az is fokozta, hogy ezen a napon tartották a nyolcadikosok bolondballagását, így a kisebbek arcán mosoly mellett itt-ott rúzsfoltok is megjelentek – a vidám búcsúzó diákok puszikkal lepték el az alsósokat.
Fotógaléria:
