A Nemzeti Művelődési Intézet a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központot választotta a Bács-Kiskun Vármegyei ,,ASzakkör” évadzáró kiállításának helyszínéül. Az eseményre június 18-án került sor, amikor a Bács-Kiskun Vármegyei alkotásokból álló tárlat is a nagyközönség elé került, ami a kamarateremben még két hétig látható.
Magyarország Kormányának köszönhetően a Nemzeti Művelődési Intézet lehetőséget kapott közel 4000 szakkör támogatására, melynek során az elmúlt években új művelődő közösségeink jöhettek létre. Ilyen volt a mézeskalács sütés szakkör, a hímzés, a baba-mama horgolás és a 2024/2025-ös évben a gyöngyfűzés szakkörrel bővíthettük közösségeink számát.

Az eseményen a Nemzeti Művelődési Intézet nevében Gyalog Eszter köszöntött minden megjelent érdeklődőt.
A programon közreműködött a kiskőrösi Szivárvány Szlovák Táncegyüttes is, akik népviseleti ruhákban adták elő műsorukat – a csoport vezetője Markó Jánosné, a művészeti vezető és koreográfus Kővágó Zsolt.

Az eseményen beszédet mondott Domonyi László polgármester, valamint Font Sándor országgyűlési képviselő is és mindketten kiemelték az ASzakkör közösségépítő és megtartó erejét, valamint köszönetüket fejezték ki a szervezőknek és az alkotóknak az áldozatos munkájukért.

Az ASzakkör program csoportjainak szakmai mentorálását vármegyénkben a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjai végezték. Tevékenységüket, tapasztalataikat Berei Andrea elnök asszony értékelte:

– A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjai Bács-Kiskun Vármegyében az ASzakkör mentorálási programban a népi kézműves szakkörök munkáját segítették. Olyan mesterek vettek részt egy-egy szakkör mentorálásában, akik mesterségük szakavatott művelői, népi iparművészek, Népművészet Ifjú Mesterei. Mentoráltunk: mézeskalács, vesszőfonás, bútorfestés, gyöngyfűzés, hímzés, gyertyaöntés, nemezkészítés és szövés kereten szakkörökben.
A tárgyalkotó népművészet, a kézművesség csak online tanulási formában nehezen sajátítható el, ezért a személyes látogatások alkalmával hasznos és gyakorlati ismereteket adtunk át a tanulni vágyóknak.
Mentoraink, akik személyesen találkoztak a csoportokkal, megfogalmazták, hogy a tagok lelkesek, motiváltak, akadály esetén segítik egymást. A résztvevők számára jóleső érzés a heti vagy kétheti alkalom, amikor kiszakadnak a „mókuskerékből”, és találkozhatnak kézműves társaikkal.
A szakkörökben egyaránt tevékenykedtek idősek és fiatalok, a különböző korosztályok jól együttműködtek, segítették egymást, így ez a program egyben híd is a generációk között.
Tehát mindvégig azt tapasztaltuk, hogy az ASzakkörök létrejötte, a közösségépítés és a tudásátadás szempontjából is sikeres volt.
Az „ASzakkör – Tudásunkkal kézen fogva” projekt jó kezdeményezés, örülünk, hogy tovább folytatódik, így a szakkörök, kisközösségek továbbra is együtt tudnak alkotni, tanulni. A résztvevők, a szakkörvezetők, a befogadó szervezetek, a mentorok mind elismerést érdemelnek munkájukért. A szakköri tagoknak kívánom, hogy folytassák tovább a munkát, mélyítsék el tudásukat az adott mesterségben, a szakkörvezetőknek pedig, hogy tartsák egybe a közösségeket. Keressék a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület mestereit, igyekszünk a továbbiakban is minden segítséget megadni a tanulásban.
A tárlat a vármegyei szakkörzáró mellett egyben helyi záróalkalom is volt. A Petőfi Sándor Művelődési Központban tavaly ősszel gyöngyfűzés szakkör indult, melynek tagjai a Kiskőrös Gyöngyszemei nevet választották. A programhoz kapcsolódóan egy külön kis tárlattal és egy meglepetéssel készültek. Alkotásaikat a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola Palánta néptánccsoportjának ifjú növendékei viselték, sárközi népviseletben, különleges módon mutatták be a kedves látogatóknak. A lányok Fogt Adél, Kálmándy Laura és Szabó Adél voltak, akik nagy lelkesedéssel készültek a közreműködésre. A csoport vezetője Kálmándyné Méhesi Erzsébet, aki egyben
a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője is.
A Nemzeti Művelődési Intézet immár 4. alkalommal nyújtott ASzakkör részvételi lehetőséget Kárpát-medencei közösségépítő csoportok számára. Az idei évadban vármegyénkben mintegy 85 szakkör valósult meg, melyek munkáját az intézet Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának munkatársai segítették.

A program értékelését és az eredmények bemutatását Kun Zsófia vármegyei igazgató ismertette:
– Nagy öröm számomra, hogy immáron második alkalommal nyílik meg Bács-Kiskun Vármegyében az ,,ASzakkör – Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” vármegyei kiállítás. A tavalyi évben elsőként Kiskunmajsán a Konecsni György Művelődési Központ adott otthont, ahol láttuk és éreztük, hogy ezt igenis folytatni kell. Ebben az évben pedig szerettünk volna a Jókai évhez kapcsolódóan helyszínt kiválasztani, hiszen az országos ASzakkör pályázatunk is róla szólt, így jutottunk el Kiskőrös településére. 1880-ban alapították a Petőfi szülőházat, ahol Jókai Mór, mint a költő barátja is jelen volt. De miről is szól az ASzakkör?
Magyarország Kormányának köszönhetően a Nemzeti Művelődési Intézet ebben az évadban is lehetőséget kapott közel 5000 szakkör, és az azokat működtető 2700 Kárpát-medencei kisközösség támogatására, ezúttal 21 szakágban. A program során a szakköri tevékenységek technikai fázisaiba az internet segítségével vonják be a résztvevőket, akik a kapott eszköz- és alapanyagcsomagok felhasználásával, a foglalkozások alatt közösséggé kovácsolódva végzik a népi hagyományőrző és más alkotótevékenységüket. A célok között szerepelt a közösségépítés, a helyi identitás erősítése, a szemléletformálás, a figyelem ráirányítása a meglévő értékeinkre, valamint az aktív közösségi együttműködések elősegítése. Bács-Kiskun Vármegyében a 2024/2025-ös évadban 47 partner kapott bizalmat, és általuk mintegy 85 szakkör indulhatott el. Szeretnék hálát és köszönetet mondani mindenkinek, és sikeres felkészülést kívánok a következő évadra, melyre több mint 100 előjelentkezés érkezett be vármegyénkbe.

A kiállítás július 2-ig tekinthető meg, azt követően az alkotásokat minden településnek, csoportnak visszajuttatják, egy, a részvételt köszönő oklevél kíséretében.
Fotógaléria:
