Több korcsoportban is vannak rendszeresen úszóedzések Kiskőrösön a Rónaszéki Fürdőben, amelyek között a legfiatalabbak az óvodások. A gyermekekkel ebben a korosztályban a rendszeres sportolás, a víz megszerettetése mellett már a különböző úszásnemek alapjait is próbálják megtanítani az edzők.

Az óvodás korú kiskőrösi úszók szezonzéró összejövetele június 19-én volt, amikor a fiatalok egy háziversenyen is részt vettek. A gyermekeknek a Tanuszoda 25 méteres medencéjében kellett egy teljes hosszt leúszniuk, mely végén Udvardi Zoltán támogatónak köszönhetően érem díjazásban részesültek.

Az esemény fő szervezője Pásztor Gyula elmondta, hogy ezzel a programmal zárták le a fiatalok úszó szezonját. Megemlítette, hogy évek óta dolgoznak Kiskőrösön a legfiatalabbakkal Miszlai Orsolyával és Horváth András úszóedzőkkel.

Az óvodás gyermekek rendszeresen, valamint kitartóan járnak heti két alkalommal úszóedzésre, akik a szezonzáró összejövetel alkalmával mutatták meg a szülőknek, hogy milyen módon tudják átúszni a Tanuszoda 25 méteres nagy medencéjét kapaszkodás nélkül.

A óvodás korban úszóedzésekre járó mintegy 20 gyermekkel a tavalyi év szeptemberétől foglalkoznak, akik mindegyike sikeresen átúszta a nagy medencét.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS