SAJTÓKÖZLEMÉNY
Szerda délután Fülöpszálláson tartott sajtótájékoztatót az Energiaügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A rendezvényen részt vett V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára, Font Sándor és Salacz László országgyűlési képviselők, Lenkei Róbert, a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, valamint Telkes Róbert, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
V. Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta: a klímaváltozás következtében egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok váltak jellemzővé, amelyek a vízgazdálkodási feltételek kiszámíthatatlanságához vezettek. A megváltozott körülmények új szemléletet követelnek: míg korábban az árvízvédelem volt a fókuszban, ma már a víz visszajuttatása a táji rendszerekbe is kiemelt jelentőséget kap. Az elmúlt 15 évben a kormány 170 milliárd forintot fordított a vízkészletek gyarapítására. Jelenleg 242 milliárd forintnyi forrás jut az aszály elleni védekezésre – a minisztériumon, a vízügyi igazgatóságokon, önkormányzatokon, egyesületeken és civil szervezeteken keresztül. Ebből 67 milliárd forintot a „Vizet a tájba!” program keretében a Homokhátságon megkezdődött beruházásra fordítanak.

Font Sándor, Bács-Kiskun Vármegye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője kiemelte: a most induló beruházás egy hosszabb folyamat része. A Homokhátság vízpótlásának terve hosszú egyeztetések után jutott el a megvalósítás szakaszába. A projekt ökológiai szempontból is kiemelt jelentőségű: célja, hogy új életet vigyen a Homokhátsági szikes tavak rendszerébe. A beruházás mintegy 6000 hektárt érint, kilenc települést és 20 000 lakost. A vízpótlás lényege, hogy a Duna-völgyi főcsatornából egy vízkiemelő berendezésen keresztül, zárt nyomócsövön a tórendszer legmagasabb pontjára juttatják a vizet, ahonnan az gravitáció segítségével jut el a környező tavakba. A vizes élőhelyek helyreállítása mellett a talajvízszint süllyedésének megállítása is a cél, a vízzel történő altalaj-feltöltés révén.

Salacz László, Bács-Kiskun Vármegye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Közép-Homokhátsági vízpótlás központi eleme a Kvassay-zsilip, bázisa pedig a Duna-völgyi főcsatorna. A vízkivétel érdekében Fülöpszállás térségében új duzzasztómű, szivattyútelep, 20 kilométer hosszú nyomócső-vezeték, valamint vízelosztást biztosító műtárgyak épülnek. A projekt keretében megújul a Kolon-tó, a Kurjantó, a Kondor-tó, a Csíra-széki tó, az Ágasegyházi rét és az Orgoványi-rét is.

Lenkei Róbert, a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács elnöke beszédében felidézte Lezsák Sándor 1995-ös parlamenti határozati javaslatát, amelyben – akkor még ellenzéki képviselőként – sürgette a Duna–Tisza közi vízpótlás ügyét. Az akkori baloldali kormány ugyan elfogadta az előterjesztett cselekvési tervet, de annak végrehajtása nem történt meg. Lenkei kronológiai sorrendben ismertette a most megvalósuló projekt előzményeit. Példaként említette a 2018-as jászszentlászlói vízvisszatartási projektet, amely civil kezdeményezésként valósult meg, és eredményeként nyolcszorosára nőtt a rozs terméshozama.
2020 tavaszán Lezsák Sándor kezdeményezésére találkozott az akkori vízügyért felelős államtitkár a vármegye országgyűlési képviselőivel, a vízügyi igazgatóval és a tervező cég képviselőjével. 2020. december 31-én a kormány 1,7 milliárd forintot, 2021-ben pedig további 4,5 milliárdot biztosított a tervezési munkálatokra. 2022-ben megkezdődött a Kvassay-zsilip felújítása, amely kulcsfontosságú a térség vízpótlása szempontjából. Bár 2023-ban elkészültek a tervek, az Európai Unió végül nem támogatta a projektet, a kormány azonban kiemelt beruházássá nyilvánította azt. 2024-ben a térség országgyűlési képviselői közös levelet fogalmaztak meg, amely nyitott fülekre talált – ennek eredményeként 2025-ben elindul a Közép-Homokhátság vízpótlása.

Telkes Róbert, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója megerősítette, hogy egy alaposan átgondolt, megalapozott koncepció megvalósítása kezdődik meg. Elmondása szerint a víz a Hosszú-rét irányából, legyező alakban kerül elosztásra a tavak felé, a Nemzeti Parkok javaslatait is figyelembe véve. A beavatkozás jelentős mértékben javítja majd a mikroklímát, új, gazdag élőhelyek jönnek létre, amelyeket gyorsan birtokba vesznek a vízi madarak. Emellett a talajvíz pótlása is megkezdődik, amely jelenleg helyenként 10 méternél is mélyebben van, és természetes csapadékkal már nem tölthető fel – ehhez mesterséges beavatkozásra van szükség.

Kiskunfélegyháza, 2025. 07. 17.
A közleményt kiadta:
Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum
Bács-Kiskun 4. vk. választókerületi iroda
Fotó: Ujvári Sándor
Fotógaléria:





