Idén nyáron tizennyolc városban mutatja be Donizetti népszerű egyfelvonásos vígoperáját a Magyar Állami Operaház társulata szabadtéri előadásként. A 2025. június 10. és augusztus 10. között három szakaszban zajló turné a Gördülő Opera-sorozat részeként, a Petőfi Kulturális Program támogatásával valósul meg.

Július 19-én Izsákra is ellátogatott az opera, ami különleges alkalomnak számít, hiszen a környékünkön eddig még nem járt ez a kezdeményezés. A Dél-Alföld és Dél-Dunántúl több települése – köztük Pécsvárad, Dombóvár, Orosháza, Sárbogárd és Makó – mellett most Izsák is felkerült a turné térképére. A szombat esti, 20 órakor kezdődő előadásra több mint kétszáz néző volt kíváncsi, ami jól mutatja a város érdeklődését a minőségi, klasszikus zenei programok iránt.

Az előadás előtt Lakatos Tamás polgármester köszöntötte a Magyar Állami Operaház társulatát, valamint az izsáki és környékbeli érdeklődőket. Beszédében örömét fejezte ki, hogy városunk is bekerült a rangos turné helyszínei közé, és hangsúlyozta, milyen fontos szerepe van az ilyen kulturális eseményeknek a közösségi életben.

A közönség számára, a közben ránk sötétedett szabadtéri színház ritka kulturális élményt nyújtott – a könnyed, szórakoztató előadás, az opera sajátos humora és a nyári este hangulata különleges atmoszférát teremtett.

A bemutatott egyfelvonásos vígopera egy sorrentói patikus, Don Annibale lakodalmát követő, különös éjszakát meséli el. A friss házas férj nyugalomra vágyik fiatal felesége, Serafina oldalán, ám terveit rendre keresztülhúzza a patika csengője és a sorra érkező, furcsa látogatók. A mulatságos fordulatok során kiderül: valamennyi vendég álruhában ugyanaz a személy, a fiatal Enrico, aki maga is szerelmes Serafinába, és minden eszközzel igyekszik megzavarni a házaspár első közös éjszakáját.

Az előadás szereplői: Szvétek László / Kiss András (Don Annibale), Fülep Máté (Enrico) és Kapi Zsuzsanna (Serafina) alakítják Balczó Péter (Spiridione) és Sahakyan Lusine (Madama Rosa) partnereiként, Erdélyi Dániel vezényletével.

A Gördülő Opera hagyománya egészen 1948-ig nyúlik vissza, amikor a Magyar Állami Operaház a MÁV-val együttműködve indította útjára a sorozatot. Az 1954-ig tartó időszakban az opera társulata az ország kisebb-nagyobb városaiba vitte el előadásait, hogy újra életet leheljen a vidéki operajátszásba. A programsorozat 60 év szünet után, 2014-ben éledt újjá, azóta pedig egyre több településre jut el, így hozva közelebb a műfajt a szélesebb közönséghez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS