Augusztus 2-án megemlékezést tartottak a holokauszt roma áldozatainak emléknapja alkalmából a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési központban.
Az eseményt Kunhegyesi Nikolett, a Kiskőrös Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke nyitotta meg a Cigány Himnusz után, ahol összefoglalta, hogy a Holokauszt milyen hatással volt a roma társadalomra. Az ő emléküket idézték ma fel, családokat, közösségeket, sorsokat, melyek soha nem teljesedhettek ki.
A Kiskőrösi Nemzetiségi Önkormányzat nevében tisztelettel köszöntötte a megjelenteket, valamint Domonyi László Polgármester Urat, Szűcs Csabát a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnökét, és Rideg Lászlót. Domonyi László Polgármester is köszöntötte a megjelenteket.

Ezután kiskőrösi roma fiatalok különleges színházi előadása következett, amely a múltban történt események fájdalmát dolgozta fel, meghatva ezzel a közönséget.
Az eseményhez Király Csaba, Kiskőrösi Roma Baptista Gyülekezet lelkipásztora is hozzájárult, hegedű- és gitárjátékával.

A megemlékezés zárásaként koszorúzással emlékeztek meg Choli Daróczi József, kivételes roma értelmiségiek egyikének szobra előtt. A koszorúzás után a állófogadással kedveskedtek a megjelenteknek, amelyet a Kurta Étterem szolgáltatott.
Fotógaléria:





