Több éve már a nyári időszakban Kiskőrösön edzőtáborozik a budapesti székhelyű Barça Academy Hungary az utánpótlás csapataival. Az idei nyáron is eljött a klub két korosztállyal, akik a Revaló Pál Sporttelep pályáin edzenek az augusztus 11-vel kezdődő héten.
A fővárosi klub 42 játékossal és több edzővel jött el a 2010-2011-2012-es születésű korosztályokkal. A Kiskőrösi LC U16-os gárdája augusztus 12-én játszott felkészülési találkozót a Barça Academy Hungary csapatával. A Kovács József edző által irányított kiskőrösi fiatalok egy jóiramú mérkőzésen kaptak ki 4-2-re, mely során a hazai találatokat Kothencz Olivér és Gémesi Leonárd szerezték.

A Barça Academy Hungary egyesületéről tudni kell, hogy a nagynevű spanyol klubhoz tartoznak, akik Budapesten a Barcelona fiók akadémiájaként működnek. Az egyesület az FC Barcelonához való kötődése miatt viselheti ezt a nevet. A klub a Budapesti Labdarúgó Szövetség által szervezett, valamint a különböző régiós korosztályos bajnokságaiban, illetve nemzetközi tornákon is szerepel a csapataival.

Igazodva a Barcelona filozófiához, piros és kék csapatos rendszerben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy egy korosztályon belül több gárdát is szerepeltetnek. A fővárosban a fiatalok utazása miatt a Budapestnek a pesti és budai oldalán is tartanak edzéseket. Az edzések az FC Barcelona módszertana szerint zajlanak és a játékosok ugyanazt az képzés kapják, mint kint Barcelonában, amely során spanyol edzők is segítik a klub munkáját.

A Barcelonából kapott szakmai program alapján folyik a munka a klubnál és a spanyol egyesülettel való jó kapcsolatnak köszönhetően különböző tornákra vagy próbajátékra is eljuthatnak a magyar fiatalok a híres spanyol egyesülethez.
Fotógaléria:





