A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U19-es gárda a tavalyi szezonban megnyerte a korosztályos vármegyei bajnokság közép csoportját és bajnoki címet ünnepelhetett. Az együttesnél a játékoskeretben és az edző személyében is változás történt a nyár során.

A csapatot a bajnoki címig vezető Biácsi Gábor edzőt a kispadon Sinkó Dorián váltotta és a fiatalok már az ő irányításával kezdték meg a nyári felkészülésüket.

Sinkó Dorián (a képen balra)

Az együttesről Sinkó Dorián elmondta, hogy szeretne egy olyan keretet kialakítani, amellyel versenyben lehetnek az érmes helyekért. Kiemelte, hogy a klub ifjúsági korú játékosai közöl többen már a felnőttekkel készülnek és a vármegyei I. osztályú csapatban játszanak, annak oszlopos tagjainak számítanak. Amennyiben a bajnokság során lesz rá lehetőség, akkor a felnőtt gárdából visszajátszókra is számít, de a kiemelt cél az, hogy az első csapatnak neveljenek ki tehetségeket.

A vármegyei U19-es bajnokságok közép csoportjában a kiskőrösi fiatalok olyan ellenfelekkel játszanak majd, mint az Akasztói Focisuli SE, Csólyospálos, Harta SE, Izsáki Építő SE, Kiskunhalasi FC, Kiskunmajsa FC, Méhecskék SE-KFC (Kalocsa), Solti FC és a Soltvadkerti TE Soltút.

A bajnokságot a kiskőrösiek szeptember 6-án Akasztón kezdik majd meg, ahol 10 órai kezdettel lépnek pályára, majd szeptember 13-án szintén 10 órai kezdettel játszák le első hazai mérkőzésüket az izsákiak ellen.

A nyári felkészülés során a bajnoki rajtig edzőmérkőzések lejátszásával próbának a kiskőrösi fiatalok minél jobb formába kerülni.

A kiskőrösi együttes augusztus 17-én felkészülési találkozón fogadta a Dunavarsányi TE gárdáját, akiktől 7-0 (0-2, 0-6, 0-7) arányú vereséget szenvedtek: Digner – Rohoska, Jáger, Csík Á., Seidel, Meskó, Herman E., Ambrus, Rácz, Tiricz, Herman Á. Csere: Ojtózi, Simon, Sipos, Janosics, Csatlós, Polereczki.

A mérkőzésen nagy védelmi hibák miatt kapott gólokat a kiskőrösi gárda, amely három 30 perces játékrészből állt. A vendégek kapuja előtt ugyan volt több nagy gólszerzési lehetősége is a hazaiaknak, de a befejezések pontatlanok voltak, kimaradtak a helyzetek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS