A vármegyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjának nyitófordulójában a tavalyi ezüstérmes Fülöpszállás az elmúlt idényben tavasszal igazán jó fél szezont produkáló SC HÍRÖS ÉP II. együttesét fogadta. A hazaiak szerették volna győzelemmel nyitni az új idényt, míg a vendégek pontért, pontokért érkeztek Fülöpszállásra. Küzdelmes mérkőzésen végül nem bírt egymással a két fél.
A hazaiak szereztek vezetést a 22. percben Tóth Szabolcs lövése után a labda a kapusról kipattant, melyre lecsapott Gyarmati Ferenc és lőtt a vendég hálóba 1-0. Vendég részről a 28. percben Korenika Péter éles szögből leadott lövése után a laszti nem sokkal a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 36. percben Tóth Szabolcs löketét védte lábbal a vendégek kapusa. Egy perc múlva a túloldalon Birkás Levente lövése ment nem sokkal fölé. A 42. percben jó húsz méterről Tóth Szabolcs végzett el szabadrúgást, mely után a bal felsőbe tartó labdát, bravúrral szögletre tolta a vendégek portása, Arnold Máté.

A második félidő első percében közel volt az egyenlítéshez a vendégcsapat. Birkás találta el a felső lécet a tizenhatos vonaláról. Az 51. percben hazai részről Horváth Zoltán szabadrúgását kellett hárítania Arnoldnak. A 66. percben Győrfi Enzo lökete után kellett Nagy Tamásnak a hazai kapusnak védenie. A 78. percben Cseh-Szakáll Milán ugrott ki a védők közül, majd a nyolc perccel korábban beállt Gonda Zsolt szabálytalankodott vele szemben. A játékvezető egyből a piros lapot mutatta fel a vendégjátékosnak. A 86. percben jó 20 méterről végezhetett el szabadrúgást Récsei Márton, akinek lökete után a labda a hazai kapu bal oldalában landolt 1-1. A 88. percben Tóth Szabolcs szöglete után Duráncsik fejelt közelről mellé.

Egy küzdelmes mérkőzésen mindkét fél próbálkozott és ment előre. Helyzeteket alakítottak ki, így igazságosnak mondható a döntetlen. Az egy ponttal a vendégek lehettek azonban elégedettebbek, mivel a végén tíz emberrel sikerült kiegyenlíteniük.
FÜLÖPSZÁLLÁSI SE – SC HÍRÖS ÉP II. 1-1
Fülöpszállási SE: Nagy T. – Petrányi, File, Mátyás, Cseh-Szakáll (Andó V.), Vajda (Páli), Tóth, Pusztai M., Horváth (Pintér), Nagy A., Gyarmati (Duráncsik).
Vezetőedző: Szalkai Lajos.
SC HÍRÖS ÉP II.: Arnold – Szász, Birkás, Gál (Hegedűs), Hoffman (Gonda), Győrfi (Szalai), Kiss (Mányoki), Récsei, Erdélyi (Árvai) Korenika P. (Márton), Korenika Sz.
Utánpótlás vezetőedző: Kitl Zoltán.

Szalkai Lajos vezetőedző (Fülöpszállási SE):
– Játszottunk egy nagyon jó megye hármas színvonalú meccset. Hajtós találkozó volt, sok futómennyiség is volt, kontaktok is elég sokszor. Mindenki beletette, amit tudott. Sajnos itt a végén elrontottuk. Az emberelőny szerintem minket zavart meg jobban. Őket inkább feltüzelte. Sajnos a helyzeteinket nem tudtuk befejezni, pedig azok megvoltak. Illetve ez az év elejei finomhangolás is meglátszott, nem sikerült még jól időzíteni. Próbáljuk a következő mérkőzésre ezt kiküszöbölni. Akiket ma nem tudtam becserélni, azoktól szeretnék elnézést kérni. Igyekszem majd a következő meccsen játéklehetőséget biztosítani nekik. További sok sikert kívánok az SC HÍRÖS ÉP-nek!
Kitl Zoltán utánpótlás vezetőedző (SC HÍRÖS ÉP):
– A csapatot nem én irányítom, hanem Parázs Benedek a vezetőedző, csak egy napon volt a mérkőzés a vármegyei egyes csapattal. Így én vagyok ilyenkor a beugró segédedző, az összes csapatunknál. Nyilván így egy kicsit nehezebb volt, hogy nem volt itt a fő vezetőedzőnk, de nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy 1-0-s hátrányból, így fel tudtunk állni emberhátrányban. Szerintem kihoztuk magunkból a maximumot. Van egy kis fenntartásom a mérkőzéssel kapcsolatban, mert ennyi sárga lappal nem szeretnénk gazdálkodni minden egyes mérkőzésen. Ez az egy, ami fejlesztendő terület, nyilván nem csak rajtunk múlik, kell hozzá a játékvezető is. De a mi részünket nézem, ahol sokkal higgadtabb döntéseket kell hozni. Tíz emberrel játszottunk idegenben, nagyon sokat jelentett nekünk ez a kései gól. Nyilván, ha egyenlő számban játszunk, végig lehetett volna más is, de nincs hiányérzetem, mert nagyon elégedettek vagyunk ezzel az egy ponttal. Sikerült erősítenünk a nyáron. Bugacról érkeztek játékosaink. Szerintem a Pálmonostora az egy nagyon nagy favorit ebben a bajnokságban, de mi már régóta vágyunk rá, hogy egyszer dobogón végezzünk. További sok sikert kívánok a Fülöpszállásnak!
Fotógaléria:





