Különleges élményben volt részük azoknak, akik augusztus 26-án ellátogattak Tabdira, tini jógával és művészetterápiával készülhettek a gyerekek az új tanévre. A program délután 17 órakor kezdődött és egészen estig, 19 óráig tartott, így egy igazán pihentető, családias hangulatú estét tölthettek együtt a résztvevők.
A foglalkozáson nyolc gyermek vett részt, akik először Szlovákné Hajnal Csilla vezetésével tini jógát gyakoroltak. A mozgás és a légzőgyakorlatok mellett meditációval, pozitív megerősítésekkel és mantrákkal segítették a belső nyugalom megteremtését.

Ezután a művészetterápia vette át a főszerepet Tóth Laura Tünde vezetésével. A gyerekek festékek és színek segítségével jelenítették meg lelkiállapotukat: volt, aki a boldogságát, mások a dühüket vagy feszültségüket öntötték vászonra – mindezt a saját színeikkel, saját belső világukat kifejezve.

A visszajelzések alapján a résztvevők nagyon jól érezték magukat, és már a helyszínen megkérdezték, mikor lesz a következő alkalom.
A szervezők elárulták: mivel a program nagy sikert aratott, fontolgatják a folytatást, így a jövőben is lehetőség nyílhat hasonló közös élményekre a természetben.
A szervezők mindenkinek köszönik ezt a csodálatos délutánt és a jövőben is szeretettel várnak mindenkit hasonló alkalmakra.
Forrás: Tóth Laura Tünde
Képek: Gyunyánszki Lia
Fotógaléria:





