A Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület szervezésében a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban szeptember 4-én kiállítás megnyitó volt. A „Vonalak-Színek-Formák-Fények” című kiállítás október 2-ig tekinthető meg az épület felső szintjének előterében és a kamarateremben.

 

Az eseményen a megjelenteket a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője Kálmándyné Méhesi Erzsébet köszöntötte, aki elmondta, hogy a képzőművészet nem szavakban, hanem színekben, fényekben és formákban fejezi ki mindazt, ami bennünk van – örömöt, fájdalmat, emlékeket és vágyakat. Kiemelte, hogy ez a kiállítás is bizonyítja mindezt, hiszen a Körös-Körül a Művészetért Egyesület alkotói mind más-más világlátással, mégis közös szenvedéllyel hozzák elénk műveiket.
Köszönetét fejezte ki a művészeknek, akik idehozták az alkotásaikat és lehetővé tették, hogy mindezt együtt láthassuk.

A kiállításról dr. Csizmár István, a Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy 10 művész 68 alkotása került most a nagyközönség elé. Az alkotások között megtalálhatók grafikák, festmények, fotók, szobrok uszadékfából, valamint festett, egyedi selyem sálak és selyem képek. A kiállításnak nem volt tematikus megkötése az alkotók felé, mert azt szerették volna, ha az idei év, valamint a közelmúltnak a munkái legyenek megtekinthetők. Ennek ellenére a művészek alkotásainál dominálnak az emberi arc megjelenítései a legkülönfélébb helyzetekben és formákban.

Az alkotókat és a kiállított anyagaikat Kunhegyesi Ferenc, a Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület egyik alapító tagja mutatta be.

A következő kiállítók alkotásait lehet megtekinteni egy hónapig: Babucsikné Zeikfalvy Anna, dr. Csizmár István, Furák Attila, László Tiborné Ficsor Alexandra, Kunhegyesi Ferenc, Németh Zoltán, Oláh Pál, Pribék János, Szmutka Katalin, Vlocskó János.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS