Művészet, kultúra és szórakozás a 31. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok péntek délutánján
Művészi értékek, ünnepi megnyitó, kiváló hangulatú koncertek, színes programok és szórakozási lehetőségek várták a A 31. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok péntek délutáni programjaira kilátogatókat.
A főtér kora délutántól kezdődően a „Citerák határok nélkül” című program keretein belül nemzetközi zenétől volt hangos, mely megadta az alaphangulatot a központban lévők számára, akik számos lehetőség közül választhattak, ha egy finom ételre, egy jó borra vagy csak nézelődésre, kikapcsolódásra és közös családi programra vágytak a főtéren.
A kulturális programok részeként „A mi világunk szlovák szemmel” elnevezésű szlovák képzőművészeti tábor kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők a Petőfi Sándor Művelődési Központ emeleti aulájában, ahol sok elismert művész által is alkotott festményt lehetett megtekinteni az ünnepélyes megnyitó után. Györk Ernőné köszöntötte az embereket a szlovák önkormányzat nevében. Külön köszöntötte Zelman Ferencet, a Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete elnökét és Pepó Jánost Nagybánhegyesről, aki az alkotótábor főszervezője volt.
Zelman Ferenc és Pepó János is szólt a közönséghez, kifejezték hálájukat az esemény létrejötte miatt, valamint Pepó János, a tábor szervezője adott mélyebb betekintést annak működésébe.
A megnyitót végül a Szlovák Népdalkör és Citerazenekar előadása zárta, akik dalaikkal megidézték azt a légkört, ami méltó volt a nagy művészi értékeket bemutató kiállításhoz. Az utolsó dal után az érdeklődők megtekintették az alkotásokat.
Szlovák Népdalkör és Citerazenekar előadása
A kiállítás megnyitója után rögtön kezdetét vette az ünnepélyes megnyitó, ahol ünnepi gondolatait osztotta meg a város lakosságával és a környező településről érkező érdeklődőkkel Domonyi László, a város polgármestere, Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője.
A közönség sorai között jelen voltak a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend szakmai konferenciájának résztvevői, akik a megnyitó után az avatási ceremónián vettek részt.
Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend
A hagyományok megőrzése céljából is létező hétvége hangulatát és eredetiségét erősítette a megnyitó ünnepségen közreműködő Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar, valamint a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes.
Szivárvány Szlovák Táncegyüttes
Az avatási ceremónia közben egy közeli helyszínen, a Zsinagógában egy újabb lehetőség nyílt a művészi érdeklődésű látogatók számára, ugyanis Kőrösi Tamás kalocsai festőművész kiállítása is megnyílt „SZÍN-FÓNIA” címmel.
A megnyitón részt vett Szedmák Tamás, aki a Kulturális, Turisztikai és Sportbizottság nevében köszöntötte a jelenlevőket. A kiskőrösi kultúra melletti elköteleződése megmutatkozott a festőművész támogatásában is. A megnyitón mesélt azokról a jövőbeni beruházási lehetőségekről, amelyek Kiskőrös város kulturális és művészi oldalát egy újabb, magasabb színvonalra tudják emelni, illetve személyes gondolatait is kifejezte a művész képein látható pozitív irányról, amit megfigyelt rajtuk.
Kőrösi Tamás és Szedmák Tamás
A megnyitó után a közönség megtekinthette az alkotásokat, és szeretetvendégséggel is kedveskedett az alkotó.
Kőrösi Tamás művei
A városban zajló rendezvények alatt állófogadással köszöntötte és buzdította a város vállalkozóit és képviselőit Domonyi László, aki rövid beszédében hangsúlyozta, hogy e napok alatt felejtsük el a mindennapi gondokat, pihenjünk meg és a szüret végéhez közeledve élvezzük az életet ebben a pár napban, a gondokat elfelejtve.
Domonyi László beszéde
A időponthoz kötött programok mellett a Borutca folyamatos hangulatot és lehetőséget kínált a szórakozásra, ahol a faházak közötti padokon leülve vagy a kisszínpad előtt táncolva tölthették együtt az emberek az estét.
Borutca
Az este folyamán Anita és Nani gondoskodott az élőzene nyújtotta hangulatról, melyet az este előrehaladtával egyre többen és többen élveztek.
Az délutáni programsorozat egyik csúcspontja a 3+2 koncert volt, a főtér teljesen megtelt. A 3+2 együttes egy 1989-ben alakult magyar mulatós–pop zenekar, legismertebb dalaik közé tartozik a Kicsiny falum és a Se veled, se nélküled. Zenéjük egyszerű, dallamos és érzelmes stílusával főleg a 90-es években váltak országosan ismertté. A minden korosztályt megmozgató koncertjük zárta a délutáni programokat.
Az este és éjszaka további részében a Jet Caffe Sátor Classic, és Regán Lili várta a bulizni vágyókat.