A FODISZ tanévnyitó ünnepsége szeptember 12-én, a Gödöllői Királyi Kastélyban került megrendezésre. Ezen az eseményen Magyarország vármegyéinek legeredményesebb sportolóit, felkészítő tanárait, valamint edzőit is díjazták.
Bács-Kiskun vármegyéből a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján a kitüntetést, a Kiskőrösi EGYMI két diákja, Imreh-Veress Tímea 5. osztályos, és Janes Márk 8. osztályos sportoló érdemelte ki. A Kiskőrösi EGYMI két testnevelő tanára szintén a díjazottak közé került, miután Kuti Zoltán és Harangozó Péter „a diákok felkészítése során végzett kimagasló sportszakmai munkája elismeréseként” kapott díjat.

Az impozáns épületben megrendezett eseményen Nagy-Varga Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Fiatalokért Felelős Államtitkára, Radomszki Lászlóné a Belügyminisztérium Fogyatékosságügyi Helyettes Államtitkára, Schmidt Gábor a Honvédelmi Minisztérium Sportigazgatásért és Sportfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkára, Dr. Aáry Tamás Lajos, az Oktatási Jogok Biztosa, és Szabó László a FODISZ elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket. Gödöllő város polgármestere, Dr. Gémesi György és Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllő Királyi Kastély ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, hogy otthont adhattak ennek a rangos rendezvénynek.

A vendégek szórakoztatását Rolando bűvész biztosította interaktív bűvészmutatványaival.
Gratulálunk a díjazottaknak, és további sikereket kívánunk nekik!
Fotógaléria:





