Szeptember 16-án a csengődi Dankó Pista Művelődési Ház adott otthont a szomszédos települések szociális intézményeinek találkozójának, amelyen mintegy 170 fő vett részt: Akasztó, Kiskőrös, Soltvadkert és Tázlár képviselői is. A rendezvény jó hangulatban telt, sokszínű kulturális programokkal és közös mulatsággal.

 

A vendégeket elsőként Csima Béláné, a Csengődi Família Központ vezetője köszöntötte, majd Pivarcsi Csaba polgármester úr szólt az egybegyűltekhez. A nyitóbeszédeket követően változatos előadások színesítették a napot: Zódor Irma és Beszedics Mária versekkel, míg Lehr Magdi énekkel készült. Vidám jelenetet mutatott be Szűcsné Tündi és Tamásné Gizi. A Kiskőrösi Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon lakói szintén műsort adtak, végül pedig a csengődi Dankó Pista Férfikórus énekével zárult a programok sora. 

Zódor Irma néni, aki 90 évesen is verssel örvendeztette a közönséget

A napot Szekeres Mihály zenéje kísérte, amely megalapozta a jó hangulatot. A kulturális műsor után közös ebéd következett, majd tombola, végül pedig tánc zárta a rendezvényt.

A csengődi Dankó Pista Férfikórus éneke színesítette a napot

A találkozó ismét lehetőséget adott arra, hogy a környező települések szociális intézményeinek lakói és dolgozói együtt töltsenek egy tartalmas, élményekben gazdag napot.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (90 db kép)
MEGOSZTÁS