Idősek Világnapi rendezvénnyel kedveskedett a Gondozási Központ az Aranyfürt Idősek Otthonában október 1-jén, az Idősek Világnapja alkalmából. Közös munkakapcsolat eredményeképpen született meg az elképzelés, hogy az otthon lakói, és az Idősek Klubjának tagjai együtt ünnepeljenek ezen a neves napon.

Az eseményen Mankovicsné Halász Éva köszöntötte az ottlakókat, klub tagokat, és a jelenlévő vendégeket: Kasza Katát, az otthon megbízott intézményvezetőjét, Lakatos Tamás polgármestert, Végh Tamás és Rézműves Mihály alpolgármestereket, valamint Vigh-Kanizsai Ágnest, a Gondozási Központ intézményvezetőjét.

Mankovicsné Halász Éva köszöntötte az ottlakókat

A rendezvényen elsőként Lakatos Tamás polgármester szólt az ünneplőkhöz. Beszédében kiemelte, hogy az idősek tapasztalata, életútja és szeretete közösségformáló érték, amely példát mutat a fiatalabb generációknak.

Lakatos Tamás polgármester szólt az ünneplőkhöz

Köszönetet mondott az intézmény és a Gondozási Központ dolgozóinak, akik elhivatottan gondoskodnak a szépkorúakról. Kihangsúlyozta, hogy a közösség feladata átadni a következő generációknak az idősek iránti tisztelet és megbecsülés fontosságát. A köszöntőt jókívánságokkal zárta: egészséget, örömteli pillanatokat és szeretetteljes kapcsolatokat kívánt az otthon lakóinak, kiemelve, hogy a közösség minden tagja számára fontosak – nemcsak az Idősek Napján, hanem az év minden napján.

Ezt követően Kasza Kata, az otthon megbízott intézményvezetője, valamint Vigh-Kanizsai Ágnes, a Gondozási Központ vezetője is köszöntötték az ünneplőket, jókívánságaikkal és személyes szavaikkal tették még meghittebbé az eseményt. A kulturális műsor színes programmal várta a résztvevőket.

Elsőként az Izsáki ÁMK Óvoda óvodásai adtak elő műsort Fejszés Dorina felkészítésével, majd Termul Brigitta izsáki költő versei hangzottak el.

A Gondozási Központ tagjai és dolgozói szavalatokkal készültek, köztük Dudás Imréné, Krisztián Istvánné, Lőrincz Zoltánné és Varga Imréné.

Dudás Imréné verssel köszönti az ottlakókat

Zárásként az Ágasegyházi Boróka Népdalkör és Citerazenekar műsorát hallgathatta meg a közönség Nagy Tibor vezetésével. Kovács Lászlóné az Izsáki ÁMK intézményvezetője csokoládéval, és az óvodás gyermekek által készített őszi dísszel lepte meg az ünneplőket.

A Gondozási Központ rajzokat, saját készítésű ajándékokat vitt a lakóknak. Az otthon megvendégelte a fellépőket is, és a klubtagokat is. Az ünnepség során a fellépők és a köszöntők egy kis melegséget vittek az otthon lakóinak mindennapjaiba, akik örömmel fogadták a figyelmet és a közös ünneplést.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS