
A Bács-Kiskun és Tolna Vármegyei női I. osztályú kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi NKSZSE csapata a küzdelemsorozat harmadik fordulójában hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes október 4-én a Tolna KC gárdáját látta vendégül.
A kiskőrösi lányok magabiztos játékkal nyertek a mérkőzésen 37-21-re (19-12): Tóth K. (k), Csomor 8, Tóth L. 6, Ilia 2, László 3, Zsubori, Németh I. 9, Schiszler 3, Lucza 2, Markó-Czérna, Csóka 1, Kornóczi 3.

A kiskőrösi csapat már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert, lendületes, gyors kézilabdát játszva. A hazai csapat a mérkőzés során több gólt is szerzett lerohanásból és nem forgott veszélyben a győzelmük. A kiskőrösi együttes ezzel a győzelemmel három találkozó lejátszását követően 4 ponttal a 4. helyen áll a tabellán.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:
-A tolnaiaknak két veresége volt eddig, nekünk egy győzelmünk és egy vereségünk. Én úgy éreztem, hogy nekünk ma kötelező a győzelem, de egy ilyen találkozón ennek arányát előre megmondani nem lehet. Tavaly játszottunk már a tolnaiak ellen, tehát valamennyire ismertük őket, Mi megpróbáltuk a saját játékunkat játszani és úgy gondoltam, hogy az ellenfelünk cserejátékosai biztosan nem lesznek olyan szinten, mondjuk, mint a mieink.
Most jó a csapatunk összetétele, megfelelő erősségű cserejátékosaink vannak a kispadon, így tudunk folyamatosan cserélni, frissíteni a lányokat. Azt kértem a játékosoktól, hogy gyors támadásokat vigyünk végig a pályán, legyenek megindulások, lerohanások a rendezetlen védelem ellen. Az elképzelt taktikát nagyrészt viszont láttam a pályán, de a gyors játékba hiba is volt, hiszen több, mint 10 indítást is elrontottunk.
Azon kell dolgoznunk, hogy a továbbiakban az ilyen indításoknál kevesebb legyen majd a hibánk. Védekezésben a csapat zöme jól teljesített és csak néhány játékoson éreztem, hogy nem lépett oda az ellenfélhez időben, azonban ezeket a hibákat egy jó kapusteljesítmény ki tudta javítani. Úgy látom, hogy egyre jobban összeszokik a csapat, javuló a formánk és a továbbiakban, ha így fejlődnek a lányok, akkor bárki ellen egyenrangú ellenfélként léphetünk pályára.
Fotógaléria:




