A Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC csapata október 5-én hazai környezetben lépett pályára. Az együttes a küzdelemsorozat hetedik fordulójában a Kecskeméti LC gárdáját látta vendégül. A kiskőrösi csapat izgalmas körülmények között játszott négygólos mérkőzésen döntetlent.

Kiskőrösi LC – Kecskeméti LC 2-2 (0-1)

A Kiskőrösi LC csapata.

Kiskőrösi LC: Pszota – Szedmák, Ludányi, Pekker, Csáki, Vajda, Vén, Budai (Pecznyik), Torgyik, Szabó D., Albert (Pribék).

A Kecskeméti LC csapata.

Kecskeméti LC: Gyapjas Zs. – Ónodi (Ben Sarar Salah), Kele, Varga M., Zoboki (Nagy I.), Ludvigh (Varga G.), Gyapjas B., Banó, Losonczi, Terbe, Schneider.

A Kiskőrösi LC csapatánál a mérkőzés előtt edzőváltás történt, miután Márton Zsoltot a kispadon a Sinkó Dorián és Füleki Antal kettős váltotta. Most a találkozón a kispadon edzőként Sinkó Dorián vezette a kiskőrösi csapatot.

A mérkőzés első nagyobb helyzete a 12. percben alakult ki, amikor a kiskőrösi Szabó Dávid a jobb oldalon futott el, lövését nagy bravúrral hárította a vendégek kapusa Gyapjas Zsombor és a róla kipattanó labdát Vajda Brendon tiszta helyzetben a kapu mellé lőtte. A 20. percben a vendégek szereztek vezetést, miután kétszer is a kapufát találták el és a második kipattanó után Terbe Roland közelről a hálóba fejelte a labdát (0-1). A 24. percben a kiskőrösi Budai Áron végezhetett el szögletet, ami után Szabó Dávid közeli lövését a vendégek kapusa hárította nagy bravúrral. A 25. percben a kiskőrösi Budai Áron elé került a labda, aki mintegy 12 méterről lőtt kapu fölé. A 43. percben a kiskörösi Vén Balázs húzott el a bal oldalon, átadása után Szedmák Roland került tiszta helyzetbe, de ziccerben a kapu fölé lőtte a labdát. A szünet után a kiskőrösiek birtokolták többet a labdát és a 60. percben a fölény gólt hozott. Ekkor a vendég védők egy előreívelésnél egymásra vártak és a köztük kibújó Szedmák Roland vitte el a labdát, majd a kapus is kicselezve szerezte meg a kiskőrösiek egyenlítő találatát (1-1). A 64. percben a vendégek vezettek egy gyors akciót, amely végén Varga Gergő tiszta helyzetből kapu fölé lőtte a labdát. A 77. percben a kecskemétiek végezhettek el szögletrúgást, ami után kapu előtti kavarodást követően a kapufáról kipattanó labdát közelről Gyapjas Botond lőtte a hálóba (1-2). A kiskőrösiek a találkozó utolsó harmadában nagy fölényben játszottak, sokszor beszorították a kapujuk elé a kecskemétieket. A hosszabbítás utolsó percében a kiskőrösiek szabadrúgáshoz jutottak, amiből az előre ívelt labdát követően nem tudtak felszabadítani a kecskemétiek, Szedmák Roland elé került a labda, aki mintegy 15 méterről nagy gót lőtt a jobb felső sarokba (2-2). Összességében kiegyenlített küzdelmet hozott a találkozó. A kiskőrösieket azért kell megdicsérni, mert két alkalommal is fel tudtak állni vesztett helyzetből és az utolsó másodpercekben döntetlenre tudták menteni a mérkőzést.

Sinkó Dorián
Sinkó Dorián – Kiskőrösi LC edzője:

– A héten nagy változást jelentett a csapatnál, hogy Márton Zsolt edzőtől elköszönt a klub vezetése. Azt fontos elmondanom, hogy szezon közben nagyon nehéz edzőt találni és kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy én, valamint Füleki Antal lássuk el ezt a feladatot. Egyedül egyikünk sem tudná az edzői teendőket ellátni, mert leterheltek vagyunk. Van utánpótlás csapatunk, amelyeknél edzőként dolgozunk, illetve van egyéb elfoglaltságunk is a klubon belül. Az edzések megtartásába ezen kívül még segítséget nyújt számunkra a csapat egyik játékosa: Csáki Róbert is. A változások után a héten Csáki Róbert vezetésével edzett kettőt a csapat, mi pedig egy alkalommal voltunk Füleki Antallal közösen egy foglalkozáson a fiúkkal. A héten próbáltuk javítani a mentális dolgokat a csapatnál. A változásnak már voltak jelei a mai mérkőzésen is. Úgy gondolom, hogy az egyenlítő találatunknál nagy érzelmek szabadultak fel a fiúkból és ez egy győzelemmel felérő döntetlen volt. Sajnos két olyan gólt kaptunk, ami elkerülhető körülmények között esett, valamint sok eladott labdánk volt, amely hibáinkból mindenképpen tanulnunk kell. Ki kell emelnem, hogy volt tartása a csapatnak, a fiúk nagy akarással és jó hozzáállással játszottak. Szívüket, lelküket kivitték a pályára, amit a találkozó végén a közönség tapssal köszönt meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS