Izsákon idén is nagy szeretettel emlékeztek meg a szépkorúakról a Városi Idősek Napja alkalmából, amelyet október 11-én tartottak a városi piaccsarnokban. Az esemény része annak a nemzetközi kezdeményezésnek, amelyet az ENSZ indított el 1990-ben azzal a céllal, hogy a figyelem az idősebb korosztályra és az őket érintő kérdésekre irányuljon.

Az ilyen rendezvények fontos szerepet töltenek be az idősek életében, hiszen alkalmat adnak a találkozásra, a közösségi élmények megélésére, és megerősítik bennük azt az érzést, hogy továbbra is megbecsült és fontos tagjai Izsák közösségének.
A rendezvényt Izsák Város Önkormányzata és a Tegyünk Izsákért Egyesület közösen szervezte, több mint 240 szépkorú részvételével. A program Lakatos Tamás polgármester köszöntőjével kezdődött, aki háláját fejezte ki az idősek iránt, hangsúlyozva, hogy munkájuk, élettapasztalatuk és bölcsességük nélkül nem lenne ugyanaz a közösség, amelyben ma élünk.

Ezt követően Vigh-Kanizsai Ágnes, a Gondozási Központ intézményvezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy az idősek nemcsak tanúi, hanem formálói is Izsák közösségének, akik életükkel és kitartásukkal példát mutatnak a fiatalabb nemzedékeknek. Hangsúlyozta, hogy az Idősek Klubja nemcsak egy hely, hanem egy közösség, ahol mindig jut hely egy mosolynak és egy kedves szónak, és szeretettel várják mindazokat, akik csatlakoznának hozzájuk.



A program további részében zenés és táncos előadások gondoskodtak a jó hangulatról. Elsőként a Tegyünk Izsákért Egyesület énekes csapata vidám dalokkal szórakoztatta a közönséget, majd a Grapevine Tánciskola növendékei léptek színpadra, akik bájos produkciójukkal mosolyt csaltak minden arcra. Az izsáki Senior Örömtáncosok Antal Ildi vezetésével mutatták be táncukat, és fellépett Grijnovitz Anikó, az izsáki származású, díjnyertes énekesnő is, majd a Tegyünk Izsákért Egyesület tagjai egy lendületes kánkánnal zárták a műsort.


A rendezvény vacsorával zárult, amelyet idén is Fejszés József és Petrányi László készített nagy odafigyeléssel és szeretettel.

A jó hangulathoz hozzájárult a Mezei Pincészet borválasztéka, valamint a fiatal önkéntes segítők lelkes munkája, akiknek szintén köszönet jár.
Fotógaléria:





