A Tázlári Nimród Vadásztársaság tagjai, barátaik és családtagjaik gyűltek össze szombaton a vadászház melletti téren, hogy közösen emlékezzenek azokra, akik egykor velük járták az erdőt és a határt, de ma már csak a szívükben élnek tovább.

 

Az eseményen felszentelték a vadászházat és felavatták az emlékoszlopot, amely az elhunyt vadásztársak előtt tiszteleg.

A rendezvény levezetője Rózsa Károly, a Tázlári Nimród Vadásztársaság elnöke volt. Ünnepi gondolataiban a múlt megbecsülésére, a közösség erejére és a vadászat hagyományának továbbvitelére hívta fel a figyelmet.

Rózsa Károly, a Tázlári Nimród Vadásztársaság elnöke

A program részeként Bán Róbert polgármester szólt a jelenlévőkhöz.
„Ma egy olyan pillanatban állunk itt együtt, amikor a múlt, a jelen és a jövő egyszerre van jelen. Ez az emlékoszlop nem csupán kő és fa – benne van egy közösség története, emberek élete, munkája, barátsága és hűsége.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a Nimród Vadásztársaság története a természet és az ember kapcsolatáról, a felelősségről és az összetartozásról szól. Zárásként a Hobo Blues Band Vadászat című albumának prológusából idézett, mely a vadászat valódi értékeire és etikai alapelveire hívja fel a figyelmet.

Bán Róbert polgármester

Ezt követően Tóth Csaba, a község alpolgármestere és a Tázlári Fiatalokért Egyesület elnöke beszédében kiemelte: „A vadászok tevékenysége hiánypótló és hatalmas jelentőséggel bír a településen. Köszönettel tartozunk a munkájukért, valamint azért az elkötelezett, lojális támogatásért, amelyet a település és a civil szervezetek, kiemelten a TFE felé nyújtanak. Bízom a további jó partneri együttműködésben, munkájukhoz pedig jó egészséget és szerencsét kívánok.” 

A mikrofonnál Tóth Csaba, a község alpolgármestere és a Tázlári Fiatalokért Egyesület elnöke

Vöő Zoltán tájegységi fővadász is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékoszlop nem csupán egy faragott jel, hanem a hála, a tisztelet és a közösség jelképe. Kiemelte a természet iránti felelősséget és azt a mindennapi munkát, amellyel a vadásztársaság tagjai a vadállomány és az élőhelyek megóvásáért dolgoznak.
Megemlékezett Kazi Tamásról is, aki saját keze munkájával építette fel a vadászházat, mely azóta is a közösségi élet egyik fontos helyszíne. 

Vöő Zoltán tájegységi fővadász

Az avatás meghitt pillanata volt, amikor Mezei Ferenc plébános megáldotta az emlékoszlopot és a vadászházat. Szavaiban Isten áldását kérte mindazokra, akik a természetben végzik hivatásukat, és akik tisztelettel viseltetnek az élővilág iránt.
Kiemelte: a vadászat nemcsak ember és természet kapcsolatáról szól, hanem felelősségről, hitről és az élet tiszteletéről is — ez az áldás pedig mindezt szimbolikusan is megerősíti.

Mezei Ferenc plébános

Az áldást követően Kniesz Antal helyezte el az emlékoszlopnál a megemlékezés koszorúját, tiszteletét kifejezve mindazok előtt, akik már nincsenek köztünk, de munkájukkal és példájukkal maradandót alkottak a vadászközösség életében.
Ezzel zárult az ünnepi ceremónia hivatalos része, méltó lezárásaként az emlékezésnek és a hálaadásnak.

Az áldást követően Kniesz Antal helyezte el az emlékoszlopnál a megemlékezés koszorúját

Az ünnepség részeként került sor a koronglövő verseny díjátadójára is, amelyet immár harmadik alkalommal rendeztek meg az apróvadászati szezon kezdetét megelőzően.

Az idei eredmények:

  1. helyezett: Lázár Sándor
  2. helyezett: Pesír István
  3. helyezett: Schütz János
A nap közös ebéddel és baráti beszélgetésekkel zárult, méltóképpen őrizve azok emlékét, akik munkájukkal és példájukkal megalapozták a Tázlári Nimród Vadásztársaság közösségét.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (73 db kép)
MEGOSZTÁS