A Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül az U19-es gárda a vármegyei korosztályos bajnokságok közép csoportjában szerepel. A kiskőrösi együttes a bajnokság 7, fordulójában, október 19-én hazai környezetben lépett pályára.

 

A kiskörösi fiatalok ezen a játéknapon a Harta SE gárdáját látták vendégül, akik ellen 5-1 (1-0) arányú győzelmet arattak: Brada – Janosics (Herman Á.), Sipos (Herman E.), B. Kovács, Kolozsi (Rigó), Tiricz, Rohoska (Simon), Csík, Jáger, Solymosi, Csatlós (Meskó).

Az elsőfél idő kiegyenlített játékot hozott. A kiskőrösiek voltak mezőnyfölényben és több nagy gólhelyzetük is volt, de azok közül csak egyet sikerült értékesíteni Csatlós László révén, így 1-0-ával zárult az első játékrész.

A második félidőben is a kiskőrösi csapat támadott többet és most már a helyzetekből gólok is születtek. A második játékrészben előbb Solymosi Szilárd talált a hálóba az 55. percben (2-0), majd egy vendég találat született 11-esből (2-1) Kuncz Márk révén. A találkozó hajrájában a fölényben játszó és sok helyzetet kidolgozó kiskőrösi csapat Meskó Patrik, Herman Ákos és Solymosi Szilárd újabb találatával végül 5-1 arányú győzelmet aratott. A játék alapján megérdemelt a kiskőrösiek négygólos sikere, amivel a fiatalok feljöttek a tabella negyedik helyére, és versenyben vannak a dobogós helyekért.

Sinkó Dorián

Sinkó Dorián – Kiskőrösi LC edzője (U19):
-A mai találkozó előtt sajnos Kalocsán 3-1-re, Csólyospáloson pedig 5-2-re kaptunk ki. Mindkét mérkőzésen voltak bíztató jelek a játékunkban, azonban elkerülhető gólokat kaptunk, amelyek nem férnek bele az élcsapatok elleni mérkőzésekbe. Kértem a fiúkat, hogy tanuljunk a két mérkőzésen elkövetett hibáinkból és térjünk vissza a helyes útra, ami ma működött is. A hartaiak ellen már az első félidőben a helyzetek alapján több góllal vezethettünk volna, a végére pedig akár nagyobb is lehetett volna a két csapat közti különbség. Nagyon örülök annak, hogy megvoltak a labdakihozatalaink, a támadásvezetéseink és veszélyes helyzeteket dolgoztunk ki. Folyamatosan fejlődik a csapat mérkőzésről-mérkőzésre, ami mindenképpen bíztató a jövőre tekintve. Azt látni kell, hogy a kalocsai Méhecskék SE és a Csólyóspálos gárdája fog majd harcolni a dobogóért és számunkra nincs könnyű mérkőzés, de szeretnénk ott maradni az élbolyban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS