A vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának őszi, utolsó előtti fordulójában, a Kecel FC II. a Csólyospálos II. csapatát fogadta. Mindkét együttes az elmúlt mérkőzéseken sokgólos találkozókat játszott, így ezúttal egy jó találkozóra volt kilátás. Nem kis tétje is volt az összecsapásnak, hiszen egy vendéggyőzelemmel hat pontosra nőtt volna a Csólyospálos előnye, míg egy hazai siker nyomán utolérte volna ellenfelét a Kecel II. A találkozón végül sok gól nem esett, azonban jobbára a küzdelem dominált a pályán és két szép góllal végül a Kecel II. behúzta a meccset és otthon tartotta a nagyon fontos három pontot.

Az első helyzet a 6. percben a hazaiak előtt adódott. Prucser Zsolt szánta el magát lövésre jó húsz méterről a kaputól, a labda a kapu jobb oldalába tartott, azonban a vendégek kapusa hárítani tudott. A 10. percben a vendégek vezettek egy szép támadást, melynek végén Varga Andor lőtt. Doszpod Ferenc a hazaiak kapusa a jobb alsóba tartó labdát lábbal hárítani tudta. A mostani mérkőzésen is a rutinos Doszpod Ferenc állt a hazaiak kapujába, kisegítve ezzel a csapatot. A 26. percben szerezte meg a vezetést a Kecel. Egy előreívelést követően Horváth Gábor fejelte vissza a labdát az alapvonalról, mely után kapásból Holczimmer Tamás lőtte ki a vendégháló jobb oldalát 1-0. A 40. percben Holczimmer újra közel állt a gólszerzéshez. A bal oldalról elvégzett szabadrúgása után a labda nem sokkal a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Holczimmer Tamás első gólja után a magasba ugrott

A 47. percben vendég részről Szűcs Ferenc vette célba a hazai kaput, azonban Doszpod Ferenc újra szépen védett. Ezt követően a Csólyospálosnak több szabadrúgása is volt, de egyikből sem tudták a kaput eltalálni, hazai részről pedig lövések kerülték el a vendég hálót. A 69. percben Kővári Csaba jobb felsőbe tartó lövését tolta szögletre a vendégek kapusa Menyhárt. A 75. percben Holczimmer Tamás végzett el szabadrúgást jó húsz méterrel a kaputól, melyet követően lapos lövése után a labda a vendég kapu bal oldalában kötött ki 2-0.

A 81. percben Prucser beadása után Györgye Zalán Nikolasz került nagy helyzetbe. A kijövő vendég hálóőr azonban hárította lövését, majd újra Györgye került ziccerbe, de lövése után a labda fölé ment.

A közép csoport góllövőlistáját vezető Kővári Csabát igyekeznek megállítani a vendégek

A találkozót így a Kecel FC II.  nyerte meg, begyűjtve ezzel a nagyon fontos három pontot. Mellyel pontszámban be is érte a Csólyospálos II. együttesét, így csak egy ponttal vannak lemaradva a listavezető Soltvadkerti TE II. Vadkert FC-től és ugyanez igaz a Csólyospálos II.-re is, emiatt nagy izgalmak várhatók az utolsó őszi fordulóban és tavasszal is a vármegyei harmadosztály közép csoportjában.

KECEL FC II. – CSÓLYOSPÁLOS II. 2-0

Kecel FC II.: Doszpod – Prucser, Sendula J., Liska (Marton), Vágó, Kolompár Gy., Kővári (Nagy G.), Horváth (Györgye Zalán Nikolasz), Orcsik, Sendula M. (Varga F.), Holczimmer (Györgye Zalán).

Csólyospálos II.: Menyhárt – Telek, Novikov, Répás (Zámbó), Szűcs (Kocsispéter), Simon, Varga, Hegedűs (Papdi), Kertész, Császár, Töröcsik.

Küzdelem a labdáért

Holczimmer Tamás csapatkapitány (Kecel FC II.): – Nagyon jó előjelekkel készültünk. Edzéslátogatottságunk egyre jobb, létszámban is többen vagyunk. Kedden edzettünk egy nagyon jót. Én annak is tudhatom ezt a győzelmet, hogy egy jó tréning után tudtunk egy jó mérkőzést játszani. Ugye a Kecel volt a harmadik, míg a Csólyospálos a második a forduló előtt. Tudtuk, hogy ez egy kilenc pontos mérkőzés, ezért úgy álltunk bele a találkozóba, ahogyan az egy rangadóhoz illik. Az öltözőben is ez hangzott el, hogy keményen küzdve egy nagyon jó csapattal játszunk. Le a kalappal a vendégek előtt. Fiatalabbak ennek hatására gyorsabbak is voltak. Az elején kicsit meg is ültünk. Úgy éreztem, hogy nem sok keresnivalónk volt az első húsz percben, de utána jöttünk egyre föntebb és föntebb, majd jött a gól és sikerült megszereznünk a vezetést. Nagyon nehéz lett volna a mérkőzés, ha ők szerzik meg a vezetést és hátárnyból kell futballoznunk. A mérkőzés további szakaszában én úgy gondolom győzött a rutin és az évek.

Foghíjasan is álltunk fel, mert a sztenderd kapusunk nem tudott itt lenni a mérkőzésen, így ugyanúgy, mint a múlt héten, Doszpod Ferenc állt be a kapuba, aki már 60 felett van, de most is kisegítette a csapatot. Ezt hálásan köszönjük neki!

Büszke vagyok a csapatra, mint csapatkapitány csak nimbuszokban tudok beszélni a csapatról, a szurkolókról és a támogatókról. Nagyon jó csapategységünk van, ezért érdemes futballozni. A második félidő elején azért beszorítottak minket ott körberúgatták a kaput a tizenhatos körül. Féltem is, hogy egy becsúszik és akkor meleg lett volna a helyzet, de ezeket az akadályokat is úgy vettük, mint ahogyan egy igazi csapatnak kellett. Van tűz a csapatban és időnként van veszekedés is, de mindenki győzni akart. Úgy gondolom, hogy ez bele kell, hogy férjen ebbe a mai győzelembe, hogy összeveszünk azon ki hogyan is játszik, mert mindenki tűzben égett. Jövő héten megyünk Bócsára, ahol szintén egy rangadó vár ránk. Azt a meccset is ilyen komolyan kell vennünk és akkor úgy érzem nem lehet probléma. Egy nagyon jó csapattal fogunk ott is találkozni. Fiatalok, feljövőben vannak, régóta együtt is és jól tudnak futballozni. Az is egy kilenc pontos meccs lesz.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS