November 15-én ismét megtelt élettel és összefogással az Izsáki Általános Iskola csarnoka: negyedik alkalommal rendezték meg a „Buli a suliért” jótékonysági bált, amely az Izsáki Ipartestület és az SZMK együttműködésében valósult meg. A rendezvény teljes bevételét ezúttal is az iskolát támogatva a harmadik évfolyam erdei iskolai programjára fordítják. A szülők az előkészületekben és a dekorálásban is aktívan részt vettek; az idei „Csillagos Éjszaka” tematika különleges melegséget árasztó hangulatot adott az estnek.

A rendezvényre közel 400 vendég érkezett, akiket már érkezéskor welcome drinkkel fogadtak.

Az est házigazdái, Gmoser-Juhász Csenge és Juhász Jázmin Katica

Az est házigazdái, Gmoser-Juhász Csenge és Juhász Jázmin Katica szeretettel vezették végig a résztvevőket a programokon. A bált Lakatos Tamás polgármester és Kapás Zoltánné, az általános iskola igazgatója nyitotta meg.

Kapás Zoltánné, az általános iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket

Az igazgatónő köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak a közösségi összefogáshoz. Lakatos Tamás beszédében kiemelte: a rendezvénysorozat indulása óta már több mint 8 millió forinttal tudták támogatni az iskolát és az óvodát. Hangsúlyozta, milyen fontos az a közösségi erő, amelyet pedagógusok, szülők, civilek és vállalkozók együtt hoznak létre.

Lakatos Tamás polgármester nyitotta meg az estet

A bál meglepetésvendége Balogh Levente volt, aki személyesen köszöntötte a résztvevőket. A gyermekeknek ajándékot hozott, és további 500.000 forinttal támogatta az alapítványt. Balogh Levente elkötelezetten hisz abban, hogy minden gyermek jónak születik, és hogy a környezetnek döntő szerepe van abban, milyen úton indulnak el felnőttkoruk felé.

Balogh Levente elkötelezett a gyermekek segítésére

Szerinte a szülőknek, pedagógusoknak és vállalkozóknak közös felelőssége, hogy olyan közeget teremtsenek, ahol a gyerekek támogatást kapnak, mert ha jó felnőtté válnak, jobb hellyé válik maga a világ is.

A harmadik évfolyam tanulói polgári táncokból összeállított néptáncos műsorral lepték meg a vendégeket. A koreográfiát Oláh Ibolya tanította be, a felkészítésben Vida Angéla és Böröczné Tumbász Mariann osztályfőnökök vettek részt. A kicsi 3. osztályos gyerekek mindannyian önként vállalták a fellépést, lelkesedésük pedig átragadt a közönségre is.

3. osztályos gyerekek műsora

Az este programját tovább színesítette a Tegyünk Izsákért Egyesület Kán-Kán tánca, amely Izsák és Stullendorf 30 éves testvérvárosi kapcsolatának állított emléket. A fellépők nem hivatásos táncosok, mégis hatalmas szívvel készültek, és ugyanolyan vagy még nagyobb sikert arattak.

Hatalmas siker a Kán-Kán táncosainak

A bál jó hangulatáról DJ Kárász gondoskodott, a svédasztalos vacsorát pedig a Vino Étterem szolgálta fel.

Izsák báljai a közösségi élet igazi ünnepei: olyan alkalmak, ahol az elegancia, a figyelmesség és a valódi jótékonykodás találkozik. Évről évre látszik, milyen igényesen, a báli hagyományokat megtisztelő módon érkeznek és vannak jelen a vendégek – ez az igényesség az, ami igazán különlegessé és felemelővé teszi ezeket az esteket.

A rendezvény selfie ponttal, büfével és egy kiemelkedően gazdag tombolasorsolással várta a vendégeket: több mint 400 felajánlás érkezett, a 15 nagy értékű fődíjat pedig éjfél után sorsolták ki. Idén különleges adományozási lehetőségként az úgynevezett „ötvenes palackok” megvásárlásával is támogathatták az iskolát.

A szervezők külön köszönetet mondtak a szülőknek, akik hatalmas munkával járultak hozzá az este megvalósításához, és mindazoknak, akik felajánlásokkal segítették a rendezvényt.

A „Buli a suliért” ismét bebizonyította: ha egy közösség a gyermekekért fog össze, abból nemcsak sikeres esemény születik, hanem egy jövőbe mutató, reményt adó közös erő is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (235 db kép)
MEGOSZTÁS