A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság utolsó őszi fordulójában a Kiskőrösi LC gárdája hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes november 29-én a tabellát vezető Kecskeméti TE II. csapatát látta vendégül, akiktől kétgólos vereséget szenvedtek.
Kiskőrösi LC – Kecskeméti TE II. 0-2 (0-1)

Kiskőrösi LC: Pszota -Patai, Ludányi (Solymosi), Pekker (Pecznyik), Csáki, Vajda, Vén, Budai (Jáger), Torgyik, Szabó D., Albert (Pribék).

Kecskeméti TE II.: Pálfi – Goretich, Kárpáti (Köblös), Balis, Virágh (Tóth F.), Supka (Sódar), Fodor (Pataki), Csuri, Szabó Bence (Varga M.), Szabó Benedek, Horváth A.

Az első helyzet hazai oldalon alakult ki, amikor 3. percben Vajda Brendon bal oldali beadását követően Csáki Róbert lőtt nem sokkal a kapu fölé. Szinte az ellentámadásból már hatalmas gólhelyzet alakult ki a kecskemétiek előtt is, amikor Virág Richárd futotta le a hazai védőket, de a kapussal szemben állva a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. A 19. percben a kecskeméti Goretich Gergő szabadrúgása alig szállt a bal kapufa mellé – nagy helyzet volt. A 20. percben a kecskeméti Horváth András futott el a bal oldalon, de a kiskőrösi kapus Pszota Csongor jó ütemben lépett ki a kapujából és bravúrral tudott védeni. A 33. percben a kiskőrösi Ludányi Szabolcs buktatta a kecskeméti Supka Ádámot, a büntetőterületen belül, amiért 11-eshez jutottak a vendégek. A 11-est magabiztosan lőtte a hálóba Goretich Gergő ezzel megszerezte a kecskemétieknek a vezetést (0-1). A 37. percben a kecskeméti Supka Ádám beadásáról maradt le nem sokkal a középen üresen álló Kárpáti Ákos. A 45. percben a kiskörösi Szabó Dávid került nagy helyzetbe, de lövését bravúrral öklözte ki a vendégek kapusa Pálfi Kristóf. A második félidőben támadólag lépett fel a kecskeméti csapat és már a 46. percben helyzetbe kerültek, azonban Goretich Gergő helyzeténél bravúrosan tudott hárítani Pszota Csongor. A 48. percben kiskőrösi helyzet alakult ki, Szabó Dávid futott el a bal oldalon, és az utolsó pillanatban mentettek előle becsúszva a vendég védők. A 64. percben egy kecskeméti helyzet alakult ki kapu előtti kavarodás után, amely során Supka Ádám közeli sarkazását hárította bravúrral Pszota Csongor. A 68. percben újabb kecskeméti helyzet alakult ki, amikor Tóth Alex futott el a bal oldalon, de a jó ütemben kilépő Pszota Csongor hárítani tudott. A mérkőzés végeredménye a 86. percben alakult ki, amikor bedobás után, egy baloldali beadást követően a kecskeméti Varga Márk tiszta helyzetből a kapuba lőtte a labdát (0-2). A mérkőzés nagy küzdelmet hozott, végig szoros volt a találkozó, azonban a kecskemétiek a kiskőrösiek védekezésben elkövetett hibáit kihasználva nyertek és ezzel a győzelemmel a vendég csapat az őszi szezon első helyén áll a tabellán, a kiskőrösi gárda pedig 15 mérkőzés lejátszását követően 1 győzelemmel, 3 döntetlennel és 11 vereséggel, 6 ponttal a 16 csapatos bajnokság 15. helyéről várhatja majd a tavaszi folytatást.

Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:
-Több hiányzó volt a mai napon is a keretünkből, de ez elmondható sajnos szinte a teljes őszi szezonunkra. Azt szokták mondani, hogy nincs pótolhatatlan ember, de nálunk azért nagyon vékony a kispad vagy legalábbis az egész keret. A nehézségeinket tudva próbáltunk olyan rendszert kitalálni, hogy azok az emberek, akik kiestek, valahogy pótoljuk az előre játékba. Úgy tűnt, hogy masszív a csapat hátul, az első főzőben nem is volt nagy helyzete a kecskemétieknek. Az volt a terv, hogy egy picit defenzívebbek leszünk és jobban megszervezzük a védekezést. Több emberünk volt hátul és szerintem meg is tudtuk nehezíteni a kecskemétiek dolgát. Sajnos a büntetőnél az első főzőben már dobta a hibát egyszer a játékunk. A második főzőben próbáltuk támadni, de nagyon kinyílni nem mertünk, mert ahányszor ezt tettük ebben a bajnokságban, akkor abból nagy arányú vereségünk volt. Voltak veszélyes támadásink Szabó Dávid és Albert Áron révén, de a befejezéseknél mindig hiányzott egy pici a gólhoz. Azt gondolom, hogy az ősszel voltak jó periódusaink, mérkőzésink, de nagyon hullámzó a teljesítményt nyújtottunk. Nagyon sok a fiatal a keretünkben, de azt gondolom, hogy hozzáállásban azért több találkozóval kapcsolatban lehet hiányérzetünk.
Fotógaléria:





