Kilencedik alkalommal hirdette meg Kecel Város Önkormányzata a középfokú oktatásban kiemelkedő eredménnyel végzett keceli fiatalok jutalmazását. A dr. Csapi Bence, korábbi önkormányzati képviselő javaslata nyomán – majd’ egy évtizeddel ezelőtt elindított – tanulmányi támogatás egyrészt egy elismerés, másrészt visszajelzés arról, hogy a befektetett energia, a sok tanulás, a kitartó munka meghozza gyümölcsét.
 
„Ti vagytok azok, akik példát mutattok a környezeteteknek: bizonyítjátok, hogy érdemes nagyot álmodni és azért napról napra tenni. Bízunk benne, hogy a jövőben még sokszor hallunk rólatok, és sikereitek másokat is inspirálni fognak” – hangzott el az átadó ünnepségen.
 
A 2025. évben közzétett kiírásnak kilencen feleltek meg, az utalványokat Benedeczki Tamás polgármester adta át a következő tanulók számára: Antóni Sára, Galántai Boglárka, Kollár Noémi, Lavati Réka, Sárvári Gábor, Sendula Norbert, Orcsik Zsófia Klára, Tóth Viktor, valamint Vida Roland.
 
Szívből gratulálunk a fiataloknak, és természetesen családjaiknak is, akik ott állnak mögöttük minden pillanatban, osztoznak velük örömben, bánatban, sikerben és megpróbáltatásokban egyaránt!
 
Kapcsolódó cikk
December 5-én nyílt meg a XXXVI. FLORA Fesztivál Kecelen
December 5-én nyílt meg a XXXVI. FLORA Fesztivál Kecelen
Ünnepélyes keretek között megnyílt a XXXVI. FLORA Fesztivál, Kecel Város Önkormányzatának szervezésében. Az eseményt – a vármegye önkormányzatának vezetői, polgármesterei...
 
 

Forrás: Kecel Város facebook oldala 

MEGOSZTÁS
Írta: vira