A HC Kiskőrös egy dinamikusan fejlődő jégkorongklub, amely elsősorban az utánpótlás-nevelésre és a helyi közösségi sportéletre fókuszál. Az egyesület széles utánpótlásbázissal rendelkezik, mely keretében U8, U10, U12 és U16-os csapatokat is versenyeztetnek.

 

A klub rendszeresen tart toborzókat is a fiatalok részére, a Rajz Attila Jégpálya fejlesztésének munkálatai pedig folyamatosan haladnak.

A HC Kiskőrös U16-os csapata
– Milyen korosztályokkal, hány csapattal kezdtétek el az új bajnoki szezont? – kérdeztem Kosóczky Nikolett technikai vezetőt.

– Az új bajnoki szezonban több korosztályban is elindította csapatait az egyesület. A legkisebbektől a nagyobbakig az U8-as, U10-es, U12-es 3×3 (kispályás), valamint az U16-os 3×3 (kispályás) csapatainkkal vágtunk neki a szezonnak, így minden korosztály számára biztosított a versenyzési és fejlődési lehetőség.

A HC Kiskőrös U12-es csapata
– A szakmai munkáért kik felelnek, milyen edzői háttérrel dolgoztok?

– A szakmai munkáért Kosóczky Tibor és Szekeres Tamás felelnek, akik az edzések lebonyolítását, a fizikai felkészítést és a jégen zajló munkát irányítják. A háttérfeladatokat, a szervezési és adminisztratív teendőket Kosóczky Nikolett, valamint az egyesület elnöke, Szekeres Károly látja el, biztosítva ezzel a csapatok zavartalan működését és a szakmai munka stabil hátterét.

A HC Kiskőrös U10-es csapata
– Jelenleg hány igazolt versenyzővel rendelkezik a klub?

– A pontos létszám helyett inkább a közösség erejét szeretnénk hangsúlyozni, hiszen nálunk nem számokkal, hanem gyerekekkel dolgozunk. Annyi azonban elmondható, hogy mára több, mint 60 fiatal sportoló vesz részt az egyesület munkájában, ami jól mutatja a klub folyamatos fejlődését és a jégkorong iránti növekvő érdeklődést a városban, valamint a környéken.

A HC Kiskőrös U8-as csapata
– Az őszi szezonban nyújtott teljesítményt, hogy lehet értékelni?

– Az őszi szezon teljesítményét összességében nagyon pozitívan lehet értékelni. Az U8-as, U10-es és U12-es korosztályokban – a szabályoknak megfelelően – nem az eredmények kerülnek a középpontba, hiszen ezeken a tornákon nincs hivatalos pontszámítás. Ezekben a korosztályokban a jókedv, az öröm, a játék szeretete, valamint az alapok elsajátítása a legfontosabb és ezen a téren a gyerekek látványos fejlődést mutattak az ősz folyamán.

Az U16-os csapat esetében viszont már az eredmények is mérhetőek, és itt kimondottan büszkék lehetünk a teljesítményre: a csapat a mai napig veretlen az országos kispályás bajnokságban, ami visszaigazolja az elvégzett szakmai munka minőségét és a játékosok elkötelezettségét.

– Hogyan alakul a klub téli programja?

– A klub téli programja jól szervezett, folyamatos munkára épül. Az edzések hétfőn, kedden és csütörtökön zajlanak, így a gyerekek rendszeres jégidőhöz és fejlődési lehetőséghez jutnak. Külön öröm számunkra, hogy hétről-hétre egyre több gyermek vesz részt az edzéseken, ami egyértelmű visszajelzés arra, hogy a jégkorong egyre népszerűbb, valamint a klubban zajló munka és a közösség vonzó a fiatalok és a családok számára.

Az új jégcsarnok homlokzati látványterve
– Milyen tervek vannak fejlesztések vagy egyéb dolgok tekintetében a jövőben?

– A jövőt illetően komoly és bizakodó tervekkel tekint előre a klub. Jelenleg a legnagyobb várakozás az új jégcsarnok megépítéséhez kapcsolódik, amely – a tervek szerint – márciusban veszi kezdetét. A célunk az, hogy szeptemberben már az új, modern csarnokban fogadhassuk a jégkorongozni vágyó gyermekeket. Hosszabb távon szeretnénk, ha a létesítmény nemcsak az edzéseknek adna otthont, hanem minél több mérkőzéssel és tornával töltenénk meg a csarnokot, valamint a várost is. Ezzel nemcsak a sportág fejlődését segítenénk, hanem vendégeket, csapatokat és családokat vonzanánk Kiskőrösre, erősítve a város sportéletét és közösségi szerepét.

MEGOSZTÁS