Ebben a tanévben is megrendezésre került a már hagyományosnak mondható ’The Royal
Family’ elnevezésű angol verseny iskolánkban. Az ötlet Verebélyiné Turán Zsuzsanna és
Harangozó Marianna angol tanárok fejében született meg 4 évvel ezelőtt. Azóta is minden évben összehívják az iskola hetedik évfolyamos, angol nyelvet tanuló diákjait, hogy egy izgalmas délutánra invitálják őket. A három fős csapatoknak előzetes feladatként egy
családfát és egy pontozólapot kellett készíteniük, amit menetlevélként használtak a négy
állomásos verseny során. Amíg a zsűri összesítette a pontszámokat, addig a gyerekek elfogyasztották a hagyományos brit ’ötórai teát’, ízletes teasüteménnyel.
A verseny eredménye:
I. helyezett: Kovács Mira, Lengyel Hanna, Szabó Dorina
II. helyezett: Gál Boglárka, Takáts Kitti
III. helyezett: Balázs Lia, Horváth Zselyke, Mayer Bianka
Köszönjük a segítő pedagógusok, Dunai-Kiss Kinga és Patka Edit munkáját, Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész áldását, valamint az MM Publications kiadó támogatását, akik
ajándékaikkal idén is hozzájárultak versenyünkhöz.
Forrás és képek: Harangozó Marianna
Fotógaléria:





