Február 6-án rendhagyó angolórát tartottak a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában, amelyen két osztály vehetett részt – tájékoztatta hírportálunkat Tóth Laura Tünde. Emelt angolos diákjaik kiváló felkészítő pedagógusaik: Jaksa Mónika és Bányainé Malustyik Edit vezetésével egy igazán különleges élményben részesülhettek.

A 4. és 6. osztály egy igazi angol tea party-ra kapott meghívást, ahol angol anyanyelvű vendégük, Bíró Philip segített nekik megismerkedni a brit akcentussal és az élő, természetes angol nyelvhasználattal. A foglalkozás lényege az volt, hogy a gyerekek bátran merjenek megszólalni, ne féljenek hibázni, és megtapasztalják: idegen nyelvi környezetben a próbálkozás nagyon fontos.

Számos érdekes témát érintettek: szó esett angol hírességekről, a királyi családról, brit hagyományokról és gasztronómiáról is. A Buli a Bem Suli csapata sajtos-uborkás szendvicsekkel kedveskedett a résztvevőknek, és természetesen ki lehetett próbálni az igazi angol teát is – tejjel, ahogyan az Angliában szokás.

A program nemcsak remek nyelvgyakorlási lehetőség volt, hanem önbizalmat is adott a gyerekeknek. Nagyon aktívan vettek részt, sokat kérdeztek, és még olyan izgalmas felvetések is elhangzottak, amelyekre maga Philip – aki Oxfordban nőtt fel – sem tudta azonnal a választ. Például a Big Ben órájával kapcsolatos kérdések alaposan feladták neki a leckét. 

Abban maradtak, hogy ez csak a kezdet! A második félévben több hasonló rendhagyó angolórát terveznek, hogy minél több osztály és diák megtapasztalhassa, milyen anyanyelvi beszélőkkel gyakorolni, különböző akcentusokat hallani, és felkészülni akár egy jövőbeli nyelvvizsga szóbeli részére is.

Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre – fantasztikusan helyt álltak! Folytatás hamarosan! – zárta gondolatait Laura.

Szöveg, fotók: Buli a Bem Suli / Tóth Laura Tünde 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira