A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola következő tanévében az 1.b osztály osztályfőnöki feladatait Csonka Rita látja majd el. Természetismeret műveltségterületű tanítóként fontos számára, hogy a gyermekek játékos, mégis komplex módon ismerkedjenek meg a természettudományokkal, miközben biztonságos, elfogadó és együttműködésre épülő közösség formálódik az osztályban. Pedagógiai szemléletében hangsúlyt kap az érzelmi biztonság, a következetes keretek biztosítása, az egyéni fejlődés támogatása, valamint a szülőkkel való partneri kapcsolat kialakítása.

„Természetismeret műveltségterületű tanítóként igazán nagy öröm számomra, hogy a leendő 1.b osztályfőnökeként játékosan, de komplexen adhatom át a természettudományok szeretetét, kelthetem fel a kíváncsi felfedezni vágyók érdeklődését a világ és a minket körülvevő környezet iránt. A gyermekeknek a tanulás mellett érzelmi biztonságra, támogatásra, dicsérő szavakra, rendszerre, keretekre is szükségük van, a kölcsönös tisztelet alapvető közösségünkben. Véleményem szerint a tudás és a tudásvágy iránti igény megteremtése mellett nagyon fontos a konfliktuskezelés, a beszélgetések, a megfelelő hangulat kialakítása az osztályban, mint közösségben, ahol a gyermek a mindennapjait tölti. Hangsúlyos számomra az együttműködés velük és a szülőkkel egyaránt. Szívügyem, hogy minden gyermeket külön, egyénként engedjek fejlődni, változni, kiteljesedni. Hiszek abban, hogy következetességgel, határokkal, fejlődéssel, de ezzel együtt elfogadással, nevetéssel egy szeretettel teli közösséget építhetünk ki.”

Szöveg forrása, fotó: Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 

MEGOSZTÁS
Írta: vira