Február 22-én 9:30-tól a Dunaújvárosi Jégcsarnok adott otthont az U8-as tornának. A résztvevők között szerepelt a Dunaújvárosi Acélbikák 1-es és 2-es csapata, az FTC, a Lizards, valamint a HC Kiskőrös.

Ebben a korosztályban 1×18 perces mérkőzéseket játszanak a gyerekek, ahol az eredmény másodlagos, a legfontosabb a játék megszerettetése és a sikerélmény. Több új játékos is bemutatkozott, akik izgatottan, de bátran vetették bele magukat a mérkőzésekbe. A csarnok szinte zengett a szurkolástól, a palánk mellett álló szülők és edzők biztatása végig kísérte a kicsiket.

Látványos fejlődés figyelhető meg ebben a korosztályban: egyre tudatosabban mozognak a gyerekek a jégen, keresik a passzlehetőségeket, és már a csapatjáték alapjai is megjelennek. A legfontosabb azonban továbbra is az, hogy mosollyal az arcukon jöjjenek le a pályáról – és ez most is így történt.

Résztvevő játékosok: Szegedi Bence, Kőházi Tamás, Kőházi Ádám, Vízkeleti Balázs, Major Benedek, Czeffer Zénó, Zsikla Janka, Zsikla Lázár, Szabó Lana, Sári Noel.

Edzők: Kosóczky Tibor, Kosóczky Nikolett

Forrás és kiemelt kép: HC Kiskőrös

MEGOSZTÁS
Írta: vira