
A Kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában február 27-én került megrendezésre az „Utazz velünk 80 nap alatt a Föld körül!” című program projektzáró napja. Az iskola tornacsarnokában a 6. osztályosok közül 15 csapat mutatta be az általa választott országot, az ott élő emberek szokásait, valamint a rájuk jellemző ételeket és italokat.
A tagintézmény-vezető Szabóné Tereánszki Nóra elmondta, hogy hat évvel ezelőtt indították el ezt a programot kolléganőjével, Verebélyiné Turán Zsuzsannával és azóta, minden évben megtartják a 6. osztályosok részére. A verseny közös áhítattal indult, melyet Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész vezetett.

Ez egy olyan csapatverseny, amelyben angolos és németes gyermekek együtt dolgozva tudnak felkészülni a valóban 80 napig tartó versenysorozatra. Teljesen nyelvtől, osztálytól és nyelvtudási szinttől függetlenül tudnak a diákok együtt dolgozni. A hangsúly a kreativitáson van, az együttműködési készségeken, illetve azon, hogy mennyire ássák bele magukat az általuk kiválasztott ország kultúrájába, gasztronómiájába, hagyományaiba, és ezt hogyan tudják ezen a rendezvényen prezentációs előadás formájában a zsűrinek bemutatni.

A zsűri elnöke Szentgyörgyiné Szlovák Mária főigazgató, tagjai pedig Berger Andrásné szociális segítő, Rohoskáné Sinkovicz Mariann tanítónő, Kincses Mihályné a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke voltak.

A verseny végeredménye:

1. Brazília

2. Spanyolország

3. Argentína

Közönségdíj:
Franciaország

Minden résztvevő csapat a verseny végén emléklapot vehetett át, a díjazottak pedig utazással kapcsolatos dolgokat kaptak, mint egy kis mappa, toll vagy éppen egy földgömb alakú kisebb labda.
Fotógaléria:




