A Soltvadkerti TE birkózó szakosztálya rendszeres házigazdája és szervezője a különböző országos versenyeknek. A soltvadkerti sportcsarnokban került megrendezésre március 14-én az U15-ös kötöttfogású és női válogató verseny.

A különböző kategóriákban közel 150-en küzdöttek meg egymással, melyek között hat soltvadkerti induló szerepelt. A küzdelmek három szőnyegen folytak, mely a második állomása volt ebben a korosztályban a válogató versenyeknek. A soltvadkerti fiatalokat Kozák istván készítette fel, aki egyben a serdülő válogatott edzője is.

A Soltvadkerti TE birkózó szakosztályának elnöke, Lakatos Attila elmondta, hogy mindig megtiszteltetés számukra, ha egy országos verseny megrendezésével bízza meg őket a szakszövetség. Kiemelte, hogy egyértelműen csak olyan helyre szeretik ezeket az országos versenyeket elvinni, ahol biztosan meg tudják ezt olyan minőségben rendezni, ami ennek megfelelő. Köszönetét fejezte ki Soltvadkert Város Önkormányzatának a sportcsarnok biztosításáért, valamint a támogatóknak, segítőknek és a gyermekek szüleinek, akik nélkül ezt a versenyt nem tudták volna megrendezni.

A soltvadkerti versenyen megmutatták felkészültségüket a hazai birkózók, hiszen a nap végére három éremmel és egy értékes 4. helyezéssel zártak. A hazai birkózók közül az aranyérmet szerző Nagy Viktória ezzel az eredménnyel nagy valószínűséggel kivívta a jogot, hogy a 36 kilogrammosok mezőnyében ő képviselje hazánkat a Bulgáriában megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon.

Nagy Viktória első helyet szerzett.

A soltvadkerti birkózók eredményei:
Nagy Viktória 1. hely – 36 kg
Tímár Balázs 4. hely – 38 kg
Nagy Milán – 44 kg (nem végzett pontszerző helyen)
Ilyés Zoltán 2. hely – 52 kg
Maczelka Gellért – 57 kg (nem végzett pontszerző helyen)
Puskás Bence 2. hely – 62 kg

Támogatók:
Soltvadkert Város Önkormányzata, Szent Korona Cukrászda, BS-Plastic Kft., Modus Vivendi Kft., Pölöskei Szörp Zrt., Szabó Gergő és Győri Ferenc, Földvári Zoltán, Beer Attila.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS