A közösségi oldalon tették közzé a felhívást, hogy: – A közelgő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny kapcsán a szervezők önkéntesek jelentkezését várják a rendezvény lebonyolításának segítésére. Az idei évben Kiskőrös is érintett a rangos sportesemény útvonalában, így különösen fontos számunkra, hogy közösen járuljunk hozzá a verseny sikeres és biztonságos megvalósításához.
 
Mint írják: – Az önkéntesek kulcsszerepet töltenek be a rendezvény során: feladataik közé tartozik többek között a nézők tájékoztatása, a forgalom zavartalan irányításának segítése, valamint a szervezési és logisztikai munkák támogatása.
Szeretettel várjuk a helyi lakosok, civil szervezetek, sportegyesületek és közösségek jelentkezését is, hiszen ez egy kiváló lehetőség arra, hogy együtt mutassuk meg városunk összetartó erejét és vendégszeretetét.
 
Az önkéntes program koordinátora:
Mészáros László
e-mail: onkentes@tdh.hu
telefon: +36 70 315 2711
A jelentkezéshez és további információkhoz az alábbi oldalon található részletes tájékoztatás:
 
Kérjük, hogy lehetőség szerint osszák meg a felhívást, és buzdítsák ismerőseiket is a részvételre! Bízunk benne, hogy közös összefogással egy emlékezetes és sikeres eseményt valósíthatunk meg Kiskőrösön.
Köszönjük együttműködésüket!
 
Kapcsolódó cikk
Kiskőrösön is áthaladnak majd a kerékpárosok – gálaműsor keretében mutatták be a Tour de Hongrie 2026-os útvonalát
Kiskőrösön is áthaladnak majd a kerékpárosok – gálaműsor keretében mutatták be a Tour de Hongrie 2026-os útvonalát
A 47. Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát február 3-án ünnepélyes gálaműsor keretében mutatták be a Budapest Music Centerben. A viadal ezúttal...

Forrás: Kőrösinfó fb oldala
Kiemelt kép: illusztráció (https://tdh.hu) 

MEGOSZTÁS
Írta: vira