A vármegyei U19-es labdarúgó bajnokságok közép csoportjában szereplő Kiskőrösi LC U19-es gárdája április 5-én hazai környezetben lépett pályára. A kiskörösi fiatalok a bajnokság 14. fordulójában a kalocsai Méhecskék SE-KFC gárdáját látták vendégül.
A kiskőrösi csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott a Méhecskék SE-KFC gárdája ellen, melyen 7-0-ra (4-0) nyertek: Brada – Rohoska, Torgyik (Herman Á.), Albert (Meskó), Pecznyik, Szabó D., Solymosi (Csatlós), Csík, B. Kovács (Herman E.), Jáger, Kolozsi (Mádai).

A találkozó elejétől kezdve már a kiskőrösiek domináltak, nagyon sok labdát szereztek középpályán, és veszélyes támadásokat vezettek. Már az első félidőben sikerült négygólos előnyre szert tennie a kiskőrösieknek, amellyel gyakorlatilag el is döntötték a találkozó sorsát. A második játékrézben is nagy fölényben játszottak a kiskőrösiek és néhány szórványos kalocsai támadáson kívül a vendégek komolyabb helyzetet nem tudtak igazán kialakítani a hazai kapu előtt. A második játékrészben még további három gólt szerezve nyert a kiskőrösi csapat magabiztosan 7-0-ra az élcsapatok rangadóján.

A kiskőrösi csapat góljait Szabó Dávid–3, Csík Ákos, B. Kovács Gábor és Jáger Bence–2 szerezték.

Ezzel az eredménnyel a kiskőrösi gárda a 10 csapatos bajnokságban a harmadik helyen áll, 12 mérkőzésen szerzett 27 ponttal. A kalocsai csapat pedig a második helyen van, 12 mérkőzésen szerzett 30 ponttal, a bajnoki tabellát pedig a Csólyospálos gárdája vezeti 33 ponttal.

Sinkó Dorián – a Kiskőrösi LC edzője:
– Nem lebecsülve az eddigi csapatokat, de megmondtam a fiúknak, hogy most jönnek azok a mérkőzések, amik minőségi találkozók. Az erősebb csapatok ellen kell megmutatniuk, hogy mire képesek. Azt kértem a fiúktól a mai napon, hogy támadjunk le magasan, szerezzünk gyorsan labdákat az ellenfél térfelén és mi domináljunk. A letámadásunknak meg lett az eredménye, mert nem nagyon tudták kihozni a labdát a saját térfelükről a kalocsaiak. A jó mai eredményünkhöz nagyban hozzájárult az is, hogy a felnőtt keretből kaptunk több visszajátszó játékost, akik jó teljesítménnyel és gólokkal járultak hozzá a sikerhez. Úgy gondolom, hogy a mai napon a kalocsaiak a valós tudásuk alatti szinten játszottak és nem álltak bele úgy akarásban a mérkőzésbe, mint a mi csapatunk. Úgy gondolom, ha így tudnánk felállni minden mérkőzésen, akkor bárki ellen. A következő mérkőzés szintén egy rangadó lesz, amikor a tabellát vezető Csólyospálos gárdáját fogadjuk hazai környezetben. Az ősszel idegenben kikaptunk 5-2-re úgy, hogy jól játszottunk és elkerülhető gólokat kaptunk. Most szeretnénk majd visszavágni a csólyospálosiaknak az ősszel elszenvedett vereségért.
Fotógaléria:





