A Kiskőrösi KSE vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő együttese április 10-én hazai környezetben lépett pályára. A felsőházi rájátszás második fordulójában a kiskőrösiek a kecskeméti KARC együttesét látták vendégül.
A kiskőrösi csapat nagy gólarányú győzelmet aratott a mérkőzésen, miután 42-25-re (17-13) győzte le a kecskeméti ellenfelét: Petróczi-Kis – Borboly 4, Szabó T. 2, Geiger 3, Rohoska 1, Ruskó 5, Németh A. 11. Csere: Judák (k), Barna 1, Tótyik 8, Pálinkás 2, Gucsi 1, Kiss Tóth 3, Dózsa, Horváth N. 1, Városi.

A mérkőzést eredetileg Kecskeméten rendezték volna meg, de nem volt szabad sportcsarnok a vármegyeszékhelyen, így a KARC gárdája a pályaválasztói jogot feladva jött el Kiskőrösre.

A mérkőzés elején a kiskőrösi csapat egy kicsit „bent maradt az öltözőben”, mert a helyzeteiket kihagyva és a védekezésben elkövetett hibák után 0-3-al kezdődött az összecsapás. Ezt követően fokozatosan lendültek játékba a kiskőrösi játékosok és zsinórban 4 gólt szerezve megfordították a találkozó állását (4-3). A kiskőrösi együttes több gólt tudott szerezni lerohanásban és felállt fal ellen is, így az első félidő végére négy gólos előnnyel vonulhatott pihenőre a hazai csapat (17-13). A második félidőre egy teljesen más ritmusban kézilabdázó kiskőrösi csapat érkezett a pályára. Gyors kézilabdával, nagy iramban kezdték a második játékrészt a kiskőrösiek és teljesen állva hagyták a kecskemétieket. A második félidő elején különösen Németh Alex volt eredményes a kiskőrösiek részéről, aki 7 perc alatt 6 gólt szerzett és így a 37. percben már 23-14-re vezettek a hazaiak. Ez a jó második félidős kezdés meg is alapozta a mérkőzés végeredményét, hiszen a továbbiakban már csak az volt a kérdés, hogy a hazai csapat milyen arányban nyeri meg a találkozót. Több jó egyéni teljesítmény is volt a kiskőrösi együttesnél és csapatként is nagyon jól működtek a hazaiak, így a végére megérdemelten nyertek 42-25-re.

Ezzel a győzelemmel két mérkőzés után a felsőházban 7 ponttal vezeti a tabellát a kiskőrösi együttes és egyre közelebb vannak ahhoz, hogy megvédjék a tavalyi bajnoki címüket.

Laki Gergő – Kiskőrösi KSE edzője:
-Próbáltunk ugyanúgy készülni, mint az összes többi mérkőzésünkre. Nehéz volt ez, mert túl sok a sérültünk, köztük ilyen oknál fogva meghatározó játékosokra sem számíthattam a mai napon. Nagyon örülök, hogy a hiányzókat a pályára lépők jó teljesítményt nyújtva tudtak pótolni. A mérkőzést sajnos nem úgy kezdtük, amire felhívtam mindenki figyelmét, hogy fejezzük be pontosan az akciókat és a védekezésünk legyen zárt. Gólokat kaptunk és több ziccert is kihagytunk, így a kecskemétiek vezettek ekkor három góllal. Rendeztük a sorokat, a védekezésünk stabil maradt, jöttek a gyors, könnyű gólok és a ziccerek, amelyeket be is tudtuk lőni. Szerintem a második félidőre a kecskemétiek elfáradtak, fizikálisan és mentálisan is. A fiúk meg ezt a pályán még jobban megérezték és jöttek a gólok folyamatosan. Úgy gondolom, hogy ez a győzelem most jelzésértékű is lehet a felsőházi rájátszásban, hogy egyértelmű célunk a bajnoki cím megszerzése. Mérkőzésről-mérkőzésre haladunk előre, mindig a következő találkozóra készülünk és nagyon bízom abban, hogy el tudjuk érni céljainkat.
Fotógaléria:





